Napközis mesék 2021/9 - A legjobb barát
Napközis mesék 2.a
Sípos (S) Gyula: A legjobb barát
B. Bori által mondott szereplők: Ló, Unikornis, Gazda
Gazda minden nap kiállt a háza elé, és büszkén nézett végig birtokán: a veteményes kertben már szépen nőnek a zöldségfélék, a szántóföldön szárba szökkent az elvetett mag, az ólból elégedett röfögés hallatszik, a karám kerítésénél pedig ott áll és vár rá kedvence, hogy végre kimenjen hozzá.
Igen, jól sejtitek, Gazda kedvence a szép, selymes szőrű lovacska volt. Gazda egyszerűen csak Lónak hívta, mióta elárvult kiscsikó korában hozzá került. Cumisüvegből etette, fogócskázott, játszott vele. A lovacska anyja és apja volt egyszerre, később testvére és legjobb barátja, és Ló úgy követte őt mindenhová, mint kiskutya a zsíros kolbászt. Gazda is nagyon szerette Lovat, el nem mulasztotta volna, hogy kimenjen hozzá és répát, almát vigyen neki. Szőrét fényesre kefélte, közben beszélt hozzá, hízelgett neki, versenyt futott vele, aztán ha elfáradt, felfeküdt a hátára, úgy vitette magát hazáig.
Egy nap Gazda a szokásosnál jóval hamarabb ért haza a mezei munkából. Főzött magának egy finom teát, és kiállt az ablakba, nézelődni egy kicsit - s mit látott? Ló éppen óvatosan, halkan kilökte a karám ajtaját, kilopakodott az útra, s onnan vágtában be, az erdőbe. Gazda tágra nyílt szemmel nézett kedvence után, s már futott is utána, ki a kapun, végig az úton, be az erdőbe – de nem látta őt sehol. Most kiabáljon? Vagy inkább csendben hallgatózzon, hátha meghallja Ló patája dobogását? Kiabálni nem tudott, hisz a futástól levegőt is alig kapott, így csendben fülelt, hátha…
Először nem hallott semmit a saját lihegésén kívül, aztán mintha lódobogás ütötte volna meg a fülét. Csendben arra lopózott. „Ág se reccsenjen, bokor se zörrenjen, míg meg nem lelem kedvencem!”
Épp egy tölgyfa vastag törzse mögül nézett szét, amikor a lombok közt meglátta Lovat, s mellette valami még fényesebb szőrű állatot, de nem tudta pontosan kivenni, mi lehet az. Óvatosan közelebb lopakodott, s még a lélegzete is elakadt: Ló a kis tisztáson egy egyszarvúval beszélgetett!
De hisz ez lehetetlen! Az unikornisok már rég kihaltak, vagy talán nem is léteztek soha, csak a mesében, és most, itt… Gazda azt se tudta, mit gondoljon, mit tegyen! Hiszen ha jól látja, és az ott tényleg egy egyszarvú - egy Unikornis! -, az olyan félénk állat, hogy ha meglátja őt, vagy csak a szagát megérzi, örökre elmenekül a környékről!
Óvatosan elhátrált, majd töprengve haza sietett. Most mit tegyen? Hiszen az is lehet, hogy az Unikornis elcsábítja tőle a legjobb barátját! Zárja be a karám ajtaját? És ha Ló megharagszik rá ezért? Napokig csak töprengett, gondolkodott, mitévő legyen. Ló reggelente továbbra is olyan örömmel fogadta őt, mint eddig, mintha Unikornis a világon se lenne. Délutánonként viszont, amikor úgy tudta, hogy Gazda távol van, továbbra is kilopózott az erdőbe, az egyszarvúval találkozni. Mitévő legyen?
Végül úgy döntött megpróbál ő is összebarátkozni Unikornissal – de nagyon óvatosnak kellett lennie, nehogy elriassza a félénk jószágot! Ezért kigondolt egy jó tervet: a délelőtti közös játékuk után Ló hátán hagyott egy átalvetőben néhány finom répát, a lovak kedvencét, hátha… A répa azonban este is ott volt, az egyszarvú nem nyúlt hozzá. Másnap frissre cserélte, de akkor se történt semmi, harmadnap este viszont üres volt az átalvető! Gazda elmosolyodott, és a következő nap almát is tett a répák mellé, később pedig egy kis kockacukrot is rakott hozzá. Így ment ez nap-nap után egy hétig, kettőig. Gazda abban bízott, hogy az egyszarvú megszokja az ő szagát is a finom ételen, sőt azt valami jóval, kedvessel, ínycsiklandozóval azonosítja. Így ha majd találkoznak, nem fog tőle megijedni. Abban is reménykedett, hogy a naponta érkező finomságok felkeltik a kíváncsiságát, és talán közelebb merészkedik a házhoz. Ami azonban végül történt, az minden reményét felülmúlta!
Egy reggel, amikor felkelt és kilépett a ház elé, hogy körül nézzen birtokán, a karámban nem csak Ló várta, hanem mögötte, takarásban, a lovacskája védelme alatt, ott állt Unikornis is! Szép bőre idegesen reszketett a hátán, egyetlen szarvát védekezően tartotta maga elé – de ott volt!
-Bátor lovacska – suttogta meghatódva Gazda -, szépséges Unikornis, világ csodája! – Visszalépett az ajtó mögé, gyorsan répát, almát, cukrot, s amit csak talált, kézbe kapott, s aztán fordult is ki az udvarra. Lassan, óvatosan közeledett Ló és Unikornis felé, halkan szólt hozzájuk, nehogy megijessze őket. Odaérve eléjük kínálta a finomságokat. Először csak Ló hátát simogatta, mintha Unikornis ott se lenne. Hagyta, hagy figyelje a szépséges egyszarvú, mit tesz Gazda a barátjával, s csak amikor elmúlt a remegése, akkor mert hozzá nyúlni finoman, kedvesen…
Így történt, hogy Gazdának most két legjobb barátja van, ahogy két legjobb barátja van Lónak, s kettő Unikornisnak is…
