Napközis mesék 2021/7 - Egy őzike története

Kategória: Irodalom Megjelent: 2021. április 14. szerda

Napközis mesék 2.a

Sípos (S) Gyula: Egy őzike története

K. Zsófi által mondott szereplők: Kamilla, Ádám és Őzgida. Videó és szöveges változat:

Kamilla és Ádám jó testvérek voltak, szerettek együtt játszani. Apukájuk erdész volt, a család az erdészházban lakott, amelynek kertje benyúlt egészen a fák közé. Kamilla és Ádám az iskola után, ha időben kész lettek a házi feladataikkal, sokszor kiszaladt az erdőbe még egy kicsit futkározni, kalandozni. Aznap délután nagy felfedezést tettek, lelkendezve rohantak vissza a házba:
-Apu! – kiabálták már messziről -, gyere gyorsan, találtunk egy őzgidát! Nagyon kicsi, és pettyes a háta!
Apu azonban gondterhelten kérdezte: Hol találtátok azt a kis őzikét?
A kérdésre megszeppent a két gyerek, mert nem volt szabad nekik az erdei ösvényekről nagyon letérni, ők viszont a felfedezősdi nagy kalandjában jó messzire bementek a fák közé.
-Az úgy volt – kezdte Ádám -, hogy épp a nagy kanyarnál voltunk, és mintha hallottunk volna valamit bentebbről, és…
-És muszáj volt megnézni – kiáltotta bele Kamilla -, apu, hidd el, különben nem találtuk volna meg az őzikét! Pedig nagyon remegett szegény! Meg kellett vigasztalni!
-És ti megvigasztaltátok…
Ádám akkorát bólintott Apu kérdésére, hogy majd leesett a feje. – Igen, megsimogattuk, hogy ne féljen, próbáltunk neki egy kis füvet is adni, de nem fogadta el…
-Hajaj, nem is tudjátok, milyen nagy bajt csináltatok! – sóhajtott Apu. - Azt a kis őzgidát az anyja rejtette oda a bokrok alá, míg ő elment legelni. Ha most visszamegy, és megérzi a ti szagotokat a kicsinyén, lehet, hogy nem fogadja vissza magához! Az ilyen fiatal őzike pedig még nem eszik füvet, csak tejet szopizik, ha az anyja nem eteti, meghal.
-Az nem lehet! – kiáltott fel Kamilla, és szinte elsírta magát -, akkor meg kell mentenünk!
Apu nagyot sóhajtott, aztán megkérte a gyerekeket, mutassák meg, merre találták a kis gidát, hogy megnézzék ott van-e még. Hátha elvitte már az anyukája, és akkor nincs semmi baj…
Óvatosan lopakodtak a bokor felé, nehogy elriasszák az őzsutát, ha épp a gyerekéért megy. Odaérve azt látták, hogy a kis gida még mindig a bokor alatt reszket.
-Nézzétek – mutatott Apu a földre -, itt vannak az őzsuta nyomai. Még frissek, éles a szélük, nemrég járhatott itt – és nem vitte el a gidát. Megérezte a szagotokat…
-Akkor nekünk kell elvinnünk! – mondta egyszerre, határozottan Ádám és Kamilla. – Mi csináltuk a bajt, nekünk is kell helyre hozni!
-És azt hogyan akarjátok megtenni? – kérdezte Apu.
-Nekem még van zsebpénzem – mondta Ádám -, felülök a bringára és máris megyek a boltba cumisüvegért és tejért!
-Igen, mi fogjuk felnevelni! – mondta Kamilla, és toppantott egyet hozzá. – Majd én figyelem, hogy finom melegre melegítsük a tejet! Aztán majd gyűjtök füvet is, ha már ehet azt is. Pajti kutyának pedig megtanítom, hogy mi Őzgidánkhoz egy ujjal se nyúlhat!
Apu erre már elmosolyogta magát. Gyengéden ölébe vette a kis gidát és úgy mentek vissza a házhoz.
Az iskolában hamarosan elterjedt Őzgida híre. Sokan jöttek látogatóba, hoztak neki finom répát, almát, simogatták, dédelgették, már amennyire Kamilla és Ádám megengedte. Őzgida pedig nőtt, növekedett, eltűntek róla a pettyek, és csillogó szőrű fiatal őzbakká vált. Egyik nap aztán Apu komoly beszédbe kezdett a gyerekeivel:
-Őzgidának vissza kell térnie az erdőbe, mert az a természetes élettere. De így nem engedhetjük vissza! Túl szelíd, emberhez szokott, elé megy a vadászoknak és lelövik. Vissza kell vadítanunk! Többé nem szabad az iskolás társaitokat a közelébe engednetek, és nektek is el kell zavarnotok, ha a közeletekbe jön! Mostantól nyitva hagyjuk az erdő felé a kertkaput, hogy kimehessen, nektek pedig addig kell rémítenetek őt, míg el nem vadul tőletek, és vissza nem menekül a fák közé!
Ennek bizony sírás lett a vége! Sírt Kamilla, sírt Ádám is, mert nagyon megszerették Őzgidát, de végül megértették, hogy ha azt akarják, hogy életben maradjon, ezt kell tenni. Elkergetni azonban nem volt szívük, csak az ablakból nézték, ahogy Apu hujjog, lábával dobog, ahányszor csak Őzgida közeledik hozzá, s kergeti az állatot az erdő felé. Az állat néhány napig még visszajárt a kertbe, aztán egyszer végleg elmaradt. Ádám és Kamilla azonban meg van győződve róla, hogy jövőre, ha kimennek az erdőbe, fel fogják fedezni a nyomait, és ha ügyesek lesznek őt is megpillantják majd, esetleg egy csinos őzlánnyal együtt, s talán már az őzgyerekeik is ott fognak szaladgálni mellettük…

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés