Napközis mesék 2021/3 - Hogyan lett Kincsemből bajnok versenyló
Napközis mesék 3. - 2.a osztály
Sípos (S) Gyula: Hogyan lett Kincsemből bajnok versenyló
H. Boróka által mondott szereplők: Kincsem (ló), Flucu (fehér cica), Ropi (fekete csibe), Klottgatya Videó és szöveges változat (Sajnos a videóról valamiért lemaradt a mese eleje...)
Kincsemről, a magyar csodalóról már sokan hallottak. 54 futamban állt rajthoz és ebből 54-szer győzött is. Lány volt, azaz kanca, de a legerősebb fiúkat, azaz méneket is legyőzte a versenypályán. Tudjuk, hogy Kincsem 1874. március 17-én született Blaskovich Ernő lótenyésztő tápiószentmártoni birtokán – de annak történetét már kevesen ismerik, mitől lett olyan kiváló futó, villámgyors vágtázó belőle. Ha ti sem tudtátok eddig, most elmesélem nektek.
A hatalmas ménesbirtokon mindenféle állat megtalálható volt a nagy udvarban. Nem is udvar volt az, hanem inkább rét, ahol csirkék csipogtak, kacsák hápogtak, malacok röfögtek, a kisebbik istállóban tehenek szuszogtak, a nagyobbik pedig, a legszebbik, a lovaké volt. Innen engedték ki őket a rétre, a karámokhoz, és ide tértek vissza. Itt született Kincsem is, aki akkor még csak egy reszkető inú kiscsikó volt, aki kíváncsian kukucskált ki az istálló ajtaján, megismerni a világot.
Egyik nap, ahogy nézelődött, észrevette, hogy a sokféle állat között van néhány, aki nagyon furcsán viselkedik. A sok sárga kiscsibe között feltűnt neki egy fekete tollú, akit a vékony lábai miatt magában rögtön el is nevezett Ropinak. De amilyen vékony volt ez a fekete csibe, olyan gyors, s mintha nem is csak úgy össze-vissza kapirgált és szaladgált volna, hanem céltudatosan, egyik saroktól a másikig, mindig egyre gyorsabban.
De nem csak ő futott ide-oda, hanem időnként vele futott egy fehér cica is, aki közben időnként úgy fújtatott, hogy neki a Flucu nevet adta magában. Napokig leste őket az istálló ajtajából, édesanyja lába mellől. Először azt hitte, talán Flucu kergeti Ropit, mert meg akarja enni – elvégre a macskák húsevők -, de aztán látta, hogy erről szó sincs! Inkább, mintha versenyeznének egymással …– később azonban ebben is elbizonytalanodott, amikor azt látta, hogy Ropi felpattan Flucu hátára, kis szárnyával verses, mintha így próbálná még nagyobb sebességre segíteni a cicát.
Végül aztán odamerészkedett hozzájuk, udvariasan bemutatkozott, majd megkérdezte tőlük:
- Miért futkároztok itt fel-alá a nagy réten, amikor mindenki más nyugodtan kapirgál, legelészik, sétálgat és napozik a szép zöld füvön?
- Kapirgálnék én, sétálgatnék – sóhajtotta Ropi, a fekete csibe -, ha nem jönne a rettenetes Klottgatya, hogy elkapjon!
- Süttetném én magam a nappal, csak nyújtózkodnék és hengergőznék a füvön – fújt egyet Flucu a fehér cica -, ha nem kergetne a borzalmas Klottgatya! De ahogy elnézlek, te se leszel biztonságba tőle!
- De hát ki ez a félelmetes Klottgatya, akitől úgy féltek? – kérdezte Kincsem.
- Az bizony nem más, mint a főlovászmester egyszem kicsi fiacskája, akit hétvégente kihoznak ide a birtokra, az egészséges jó levegőre és napsütésre - és mindig ugyanaz történik. Megjelenik a fiú a lobogó szárú fekete klottgatyájában, kezében a kisostorral, és máris hajkurászni kezd minket! Akit pedig elkap, jaj annak, azt többé sohse látjuk! Az utóbbi hetekben kiszúrt magának minket, és csak utánunk fut, minket kerget, csak minket akar elkapni! Ezért aztán egész héten kénytelenek vagyunk edzeni, hogy gyorsabbak lehessünk nála…
Hitte is, nem is Kincsem, a szép kiscsikó Ropi és Flucu történetét, de hamar megbizonyosodhatott szavaik igazságáról, amikor a péntek délután kinyílt a kerítés nagy ajtaja, s mögötte ott állt a rettenetes Klottgatya, kezében a kisostorral. Meglátta Kincsemet, és így kiáltott: egy csikó! Elkapom, az enyém lesz! És már futott is Kincsem felé, az ostorát lóbálva.
Szegény Kincsem! A rémülettől akkorát ugrott, mint Flucu és Ropi együttvéve, és már nyargalt is a karám túlsó vége felé! Klottgatya meg utána, kurjongatva, ostorát lóbálva, s csak jött, egyre közelebb és közelebb! A kiscsikó már azt hitte, itt a vég, amikor hirtelen mellette termett Flucu, hátán a szárnyával magukat hajtó Ropival, s csak odafújt neki: fel ne add! Gyerünk, fuss velünk, mindig csak utánunk, velünk kanyarodj, és kicselezzük Klottgatyát!
Első nap így menekült meg Kincsem. Új barátai azonban ezután sem hagyták magára, hanem minden nap vele edzettek: futottak, ugrottak, kanyarogtak, vágtáztak, míg Kincsem olyan fürge nem lett, hogy bármennyi előnyt is adott nekik, mindig utolérte őket. Klottgatyának ezután már esélye sem volt elkapni őt!
Így történt, hogy mire a ménesbirtokra eljöttek a zsokék, hogy ígéretes csikókat válogassanak a lóversenyekhez, Kincsem már kimagaslott a többiek közül erejével és gyorsaságával. Kiválasztották, ezután már profi edzők foglalkoztak vele. Világsztár lett, de sohasem felejtette el két első edzőjét és barátját: Ropit és Flucut, és a rettenetes Klottgatyát, a főlovászmester kisfiát sem.
