Városmesék 10. - Johi
Sípos (S) Gyula: Johi
Ez egy nagyon személyes történet Hadik Gyula bácsi lány unokájáról, Johiról (Johanna), illetve a történet még sokkal előbb kezdődött…
Akkoriban még a régi kis művelődési házban dolgoztam. A házzal egybeépül kis könyvtárba járt Hadik Kati, Gyula bácsi menye (a fia, Hadik András felesége). Kati nagyon vonzó, de tartózkodó fiatal nő volt, de valahogy mégis sikerült összeismerkednünk. Katiék akkor már sok éve szerettek volna gyermeket, én meg, mint fiatal és buzgó felnőtt megtérő keresztény, rögtön felajánlottam, hogy imádkozom gyermekáldásért...
Hogyan, hogyan nem, számomra nyilván csodaszerűen, mindeni magyarázza úgy, ahogy szeretné, Isten, András és a gólya segítségével megérkezett Ákos - nagyjából a mi ikreinkkel egy időben, ha jól emlékszem. Aztán telt-múlt az idő, a kisfiú lassan óvodás korba ért...
Katiéknál voltam, talán a számítógépüket állítottam be - akkoriban még értettem ilyen dolgokhoz is -, és közben beszélgettünk. Azt mondta, hogy nem tudja, mit csináljon, mert vissza kellene mennie dolgozni, de közben szeretne itthon maradni a kisfiával... Beszélgettünk, okoskodtunk, melyik is lenne a jobb, de semmire nem jutottunk -, hát majd imádkozunk...
Egy hónap múlva telefonált a boldogasszony (ha szabad így, egybe írni és a Szűzanya titulusát adni egy boldog édesanyának), hogy megvan a megoldás: sem egyik, sem másik, hanem jön a következő baba..
Azóta már Jofi is nagylány, fiatal nő, s hogy milyen kedves kislány volt, azt csak az emlékeink, a fényképek, és persze Gyula bácsi szobra őrzi. Mert azt bárki láthatja, hogy az a kutya boldog, vidám és folyamatosan csóválja a farkát…
