Városmesék 1. - A cs. és k. erkély
Megnyílt az "Örökbálint" kiállítás, ahol Oravecz István képei és az én ahhoz írt szövegeim láthatók, olvashatók. Mától folyamatosan felteszem őket ide, az első egy titokzatos szerelmi történet, ami a Tüdőszanatórium, valamikori Majláth-kastély képéhez íródott: A cs. és k. erkély
Sípos (S) Gyula: A cs. és k. erkély
Majláth József cs. és k. k. t. – lám, már akkoriban is szerették a rövidítéseket, bár a kkv akkor még iparos céh volt és a lovakra sem lehetett se kfgb-t, se casco-t kötni -, szóval Majláth József császári és királyi kamarai tanácsos okos emberként érdekelt volt némi nyilvános és titkos adásvételekben és tudta, hogy gazdagodását mindenekelőtt a legfelségesebb Mária Terézia cs. és k., (osztrák császárnő és magyar királynő) kegyének köszönheti. Iparkodott is ezt meghálálni! Azon gondolkodott, az évszázad legszerencsésebb évéhez közeledvén – ami tudvalévőleg az Úr 1777. éve kellett, hogy legyen, a szent 7-es szám háromszori ismétlődésével, szemben a szörnyűséges 666-tal –, ugyan mivel mutathatná ki hódolatát és feltétlen hűségét királynőjének.
El kell ismernünk, Majláth József cs. és k. titkos kamarás nem volt fantázia híján lévő ember, mert álmodozni, sőt, idősödvén talán ez vált egyik legkedvesebb időtöltéséve: álmodozni, mi mindent vihetne még végbe, hogyan is mutathatná ki hódolatát (a szerelem szót elgondolni is lehetetlen volt, nem hogy kimondani a legmagasztosabb, ámbár már kissé túlsúlyos felséggel kapcsolatban) királynője és császárnője iránt.
A nagy terv itt fogant meg eszében, dombjaink között, amikor a poros úton zötykölődött hintójában, s kitekintve annak ablakán, megpillantotta az elhagyatott jezsuita rendházat. (Mert ámbár Teréziánk az egyház hű leánya volt, de a pápai konkurenciát nem szerette, így a jezsuita rendet legfölségesebb szavával betiltatta birodalmában.) József titkos tanácsosunk fejében ekkor fogant meg a titkos terv: ő bizony ennek a rendháznak tulajdonjogát megszerzi, bárkié is most, azt kicsinosítja, felékesíti, s meghívja ide a legfelségesebbet vakációzni.
Mivel pedig Majláth úr tetterős férfiú volt, titkos gondolatát nyilvános cselekedetek követték. Bécsbe utazott, és addig audienciázott a császári hivatalokban, nem kevés pénzt beügyeskedve némely zsebekbe, míg Mária Terézia adománylevelével a birtokot az épülettel együtt éppen 1777-ben meg nem szerezte. Most aztán, hogy az isteni kegyelem és császárnői jóakarat így reá ragyogott, azonnal munkához látott. Mintha csak érezte volna, hogy kevés idő adatik terve véghezviteléhez, sürgősséggel kezdett az épület kicsinosításához. A szerzetesi cellákat megszüntette, a folyosót kiszélesítette, s nagy hirtelenséggel emeletet húzatott a rendházra. Barokk stílusban építette, szépítette, s erkélyt rakatott a frontra, ahonnan az egész vidék a maga szépségében feltárulhatott a szemlélő előtt.
Okosan végig gondolt terv volt ez, mélyén egy szerelmetes vággyal, hogy ő arra az erkélyre egyszer a legfénylőbb és legragyogóbb – ámbár mostanra kissé megöregedett, a negyven éves királykodás és a sokgyerekes háztartás gondjaitól megfáradt – császár- és királynővel kiállhasson, elé letérdelhessen és neki mindent, önmagával együtt, teljes szolgálattal még egyszer felajánlhasson.
Ember tervez, idő múlik, az iparosok iparkodnak, de jaj! Majláth József császári és királyi tanácsnok úr legtragikusabb éve előbb beköszöntött, mint gondolta volna, mint építkezését teljesen befejezhette volna. A szörnyűséges 1780-as évben elhunyt Terézia - bizonyára angyalok vitték rögvest az égi arany trón felé -, és az a másik József, a kalapos király vette át az uralmat, aki a magyar titkos tanácsosokkal se titkon, se nyíltan találkozni nem kívánt. De nem kívánta azt hősünk se! Visszavonult. A következő években sokszor lehetett látni kastélya díszes erkélyén, egyedül, tűnődve, de mindig valahogy az erkély széléhez húzódva, mintha valaki állna még mellette, akit érinteni se mer, de akinek pipája szárával mutogatja a szép világot.
