Napközis mesék 4. - Az álomjáró kutya
Napközis mesék 1. a osztály B. Bori által ajánlott szereplők: Lili (6 éves), Laura (2 éves), Boldi (10 éves, kutya) Videó és szöveges változat:
Sípos (S) Gyula: Az álomjáró kutya
Ahhoz, hogy megértsétek, amiről most mesélek, tudnotok kell arról is, mi volt egykor régen, amikor az emberek még épp, csak kijöttek a szavannákra és falkában vadásztak a kutyákkal együtt. Hogy ki szelídített meg kit – az ember a kutyát, vagy a kutya az embert -, arról még viták folynak, de ez talán nem is érdekes. A lényeg, hogy akkor úgy összeforrtak, hogy értették egymás gondolatait, olvastak egymás mozdulataiból, közös volt az ételük, tűzhelyük. Aztán telt-múlt az idő, az emberek házakba költöztek, szekerekre ültek és városokat építettek – a kutyák meg kint maradtak az ajtó előtt. Bár továbbra is együtt éltek és barátkoztak, megszűnt az erős kapcsolat kettejük között. Néha-néha azonban…
Na de, csak szép sorjában. Boldi – mármint az embereknek Boldi, a kutyáknak Jószagú Boldizsár uram -, még kis kölyökkutyaként érkezett a fiatal házaspárhoz. Már négy éves felnőtt kutya volt, amikor megszületett a családban Lili, és nyolc éves, amikor Laura e világra érkezett. Most már tíz éves nagyapó, de még mindig erős, férfias kutya, kedves, vidám, játékos és szerető szívű állat.
Amikor Lili született, anyu és apu rögtön bemutatta őt Boldinak, és hagyták, hogy a cseperedő kislány vele játsszon, húzgálja a fülét, hátára másszon, lovagoljon rajta -, s ha hiszitek, ha nem, Boldi nagyon örült ennek. Ő lett Lili legjobb és leghűségesebb barátja, aki mindig készen állt egy kis fogócskára, kergetőzésre, birkózásra. Amikor pedig Laura született, és Boldi már két kislányra vigyázhatott, még büszkébb és boldogabb lett. Bizony, a környék összes kutyája irigyelte Jószagú Boldizsár uram életét.
Talán ez a nagy öröm és szeretet volt az oka és hajtóereje annak, ami ez után történt. Egy éjjel Boldi arra ébredt, hogy Laura sír. Ösztönösen felugrott, hogy segítsen neki. A kislány egy sötét, puszta helyen állt egyedül, magányosan, elveszetten, és úgy potyogtak a könnyei, hogy már tócsába gyűltek körülötte. Boldi nem kezdett el gondolkodni azon, hogyan kerülhetett ilyen helyre a néhány hónapos kisbaba, és azon se tanakodott, hogy ő hogyan kerülhetett oda, csak odarohant, hogy megvédje és megvigasztalja. Laura már csak hüppögött, belekapaszkodott Boldi bundájába, és megnyugodott – majd hirtelen eltűnt, a kutya pedig ott találta magát az udvaron, szokott helyén a kutyaólban.
Így történt, hogy Boldi álomjáróvá vált, mint egykor ősei, akik még sülve-főve együtt éltek az emberekkel. Micsoda kalandjai voltak ezután ennek a kutyának!
Egyszer például Lili eltévedt egy sűrű erdőben. Nagyon megijedt, mert a homályban mintha szörnyek gyülekeztek volna köré, s ki tudja, mi történt volna, ha ott nem terem Boldi, a hős kutya, aki hangos ugatásával elriasztotta a szörnyeket.
Egy másik alkalommal Lili és Laura együtt sétált egy utcán. (Hogy ez a két kislány közül melyikük álma volt, nem tudom, de együtt voltak benne, az biztos.) Elérkeztek egy játszótérre, ahol barátaik is ott voltak, és együtt játszottak velük. Nem tudni, honnan, egyszer csak óriások érkeztek a játszótérre, elkapdosták a gyerekeket és elfutottak velük. Lili gyorsan ölbe kapta Laurát és elbújt egy mászóka alá, hátha nem veszik észre. Talán így is történt volna, de az egyik óriás, akinek nem jutott gyerek, szaglászva járt körül, s látszott, hogy mindjárt meglátja őket. Szegény Lili, csendben nyugtatgatta Laurát, hogy ne féljen, de közben olyan hangosan dobogott a szíve, úgy remegett a teste, vacogott a foga, hogy már ez elég volt ahhoz, hogy az óriás meghallja. Már lehajolt a mászókához, már benézett alá, már látták nagyra táguló szemeit, amikor kutyaugatás törte meg a csendet – Boldi érkezett! Rávetette magát az óriásra, húzta a fülét, harapta az orrát, csipkedte a bokáját, de olyan erősen, oly félelmetesen, hogy az óriás futva menekült a játszótérről!
De nehogy azt higgyétek, hogy csak ilyen rémes kalandok történtek a lányokkal. Legtöbb álmukban boldogan sétáltak együtt Boldival, játszottak vele, ugráltak, kergetőztek, s egyik álmukban még egy csinos kutyalányhoz is hozzáadták! Hogy ennek Jószagú Boldizsár uram örült-e, azt nem tudom, de az biztos, hogy ebből az álomból olyan gyorsan eltűnt, mintha ott se lett volna.
Ki tudja, talán a ti kutyátok is ilyen álomjáró kutya. Nehéz ezt kideríteni, mert a legtöbb álmunkra nem emlékszünk ébredés után. De ha szépen átalusszátok az éjszakát, és van kutyátok, akkor lehet, hogy azért alszotok olyan jól, mert álmotokban ő vigyáz rátok.
