Sípos (S) Gyula: A háromkirályok elfeledett ajándékai
No, no – mondhatjátok -, hát azt tudjuk, mit hoztak a Kisjézusnak: aranyat, tömjént és mirhát - ami igaz is. De nemcsak ezt hoztak! Bizony, sok mindent elfelejtettünk már! Kik voltak és hányan a bölcsek, akik látták a betlehemi csillagot, honnan jöttek, és mit hoztak még – de ha mindenki elfelejtette is, én nem felejtettem el, mert nekünk szépapám elmondta, még idejében.
Szépapám pedig mindent tudott, mert őneki is pontosan elmondta az ő szépapja, amit tudni lehet, ahogy most én is tovább adom nektek. Ő mesélte, hogy a három bölcsek nem királyok voltak, mert bizony a királyok fel nem emelik a feneküket a trónszékről senki kedvéért, meg aztán el se értek volna a barlangistállóig, mert már útközben összevesztek volna azon, ki menjen legelöl.
Az sem igaz, hogy hárman voltak, mert kezdetben sokan voltak ám, mert Isten beleírta a csillagokba, a jövendölésekbe, a természet jeleibe a nagy király születését, és sokan kiolvasták azt. De kiolvasni nem elég ám! Azt hinni is kell, aztán cselekedni is! De hogyan cselekedjen egy mágus, egy varázsló a saját királya ellenében, akit szolgál? Jósolja tán annak bukását? Hagyja ott zsíros állását, fűtött szobáját egy kis számítgatás miatt? Hiszen semmi sem biztos, sokszor kellett már magyarázkodni, mert nem úgy történtek a dolgok, ahogy előre megmondták – hát inkább maradtak.
Néhányan azért mégis megérkeztek, de lásd, milyen buták voltak, a nagy eszükkel becsapták magukat, s bementek Heródeshez, mert ha király, hát palotában kell születnie, hol máshol? Bizony, ha a csillagra hallgattak volna, Heródes se hallotta volna a jövendölést, s a betlehemi aprószentek is életben maradtak volna… na de, hagyjuk is, mert sohse jutok el az ajándékokig.
Na hát, a háromkirályok vitték az ajándékokat. Leborul az első a kisded előtt, s mondja neki, mondja Máriának és Józsefnek, s aki még hallotta, annak: Üdvözlégy nagy király, népek szabadítója, ajándékot hoztam néked, aranyat, mert arany illik a királyhoz, nemes fém a nemes lélekhez. De hogy a királyi pálca jó kézben legyen, s ott megmaradjon, hogy az arany fényét ne veszítse, hoztam egy kesztyűt is, sündisznónak bőréből készítve, királyi módon, hogy a tüskék mind befelé álljanak. Mert ha a király királykodik, és simogatja a népét, óvja és védi, nem szúr az a kesztyű semennyire se. De ha ütni, vágni akar, ha keménykedik, akkor bizony vért fakaszt a tüske, mert a királynak éreznie kell, mit tesz a népével. Így történt, s tudjuk, hogy Jézus király máig is kesztyűs kézzel bánik velünk.
Akkor aztán előáll a második, s azt mondja a szent családnak és Jézuskának: Üdvözlégy főpapunk, Isten ismerője, aki az igazság útjára vezeted a népeket, tömjént hoztam neked, hogy azzal hódolhass mindenek Atyja előtt. S hoztam mellé egy karkötőt is, növénynek szárából, állatnak szőréből, embernek hajából fonva, hogy azt mindig a karodon hordozzad, s lássad, amikor Isten felé emeled kezed, hogy azt az egész világért teszed. Bizony mondom, megszagosodik ez a karkötő, szúrós is lesz, kényelmetlen is, mert mi is ilyenek vagyunk, átkai a földnek. De ha emlékezel ránk, s a mennyei trón elé emelsz minket, áldássá válik az átok, illattá a bűz, ékszerré a bilincs és simogatássá a szorítás. Hogy pedig így történt, azt tudja minden bölcs ember, aki Krisztus által már megszabadult a fogságból.
Oda térdel akkor a harmadik is a bölcső elé, József bocskorára, Mária árnyékára hajtva fejét, s így szólott: Bocsássatok meg, hogy ide merek járulni én is, a rossz hír hozója, de szenvedni fog fiatok, sokat szenvedni. Mirhát hoztam a Messiásnak, aki életével vált ki minket a halálból, szenvedésével a bűnök alól. Ott marad, amikor mindenki elmenekül, átöleli, amitől irtózunk, odaadja, amit senki oda nem adna. De hoztam még egy ajándékot, ezt a lezárt kristály kelyhet. Ebbe gyűlnek azok könnyei, akik együtt éreznek vele, akik szeretik őt és kitartanak mellette. Mikorra megtelik a kehely, tudni fogjátok, mire használhatjátok. Sok illatszerrel körbe veszik majd a meggyötört testet, de ha a szeretet könnyeivel mossák sebeit, visszajön hozzátok, meglássátok.
Így történt, olyan biztos az, mint hogy itt vagyok, mert szépapám soha nem hazudott, az ő szépapja meg híres volt arról, hogy mindig csak az igazat mondta. Azt pedig, hogy kristály kehely megtelt és feltörték, abból is tudhatjuk, hogy Krisztus visszajött hozzánk, ahogy ígérve volt, a megkenése által.
Hogy aztán a háromkirályokból volt-e negyedik, azt nem tudom. Talán, ha még egy bölcs vállalta volna az utat, ha odaért volna még egy, mi is többet tudnánk. Talán a világ is más lenne. De nem ért oda, most aztán nekünk kell iparkodni…
