Bemutatkozik: Baka Györgyi költő
1951-ben születtem Budapesten. Kisgyermekkoromat a csemői tanyavilágban töltöttem, ahol édesapám földművesként dolgozott. Sokat voltam egyedül, mégsem voltam magányos, magához ölelt a természet: füvek, fák, bokrok, cserebogarak, cicák, kiscsibék voltak a társaim, engem ringatott a szellő, nekem sugdosták titkaikat az eperfák, bújtattak a mogyoróbokrok, nekem csiviteltek a madárkák.
Ebből az egységből súlyos szívbetegségem szakított ki, hosszú ideig tartó kórházi kezelésre Budapestre kerültem, ahová később édesanyám is odaköltözött öcsémmel, édesapám akkor már nem élt. Rákospalotán jártam iskolába, vidám gyermeki közösségbe kerültem itt, ami új élményt jelentett számomra. Könyvtár is volt a közelünkben, ez lett az én éltető közegem, rengeteget olvastam, meséket, regényeket, legfőképpen verseket, addig ismeretlen belső világok nyíltak meg bennem. A megtöretés is elkövetkezett: édesanyám többszöri öngyilkossági kísérlete, betegségek, intézetek. Majd újra fény: a Szombathelyi Tanítóképző Főiskola népművelő-könyvtáros szaka: eleven szellemi légkör, barátságok, szerelmek. Később házasság, anyaság: két lányom születésével a női lét beteljesedése. Hosszú vágyódás után végre megérintett és áthatott a hit ereje, a hatalmas szelídség mindenen diadalmas erőtlensége, s elérkezett a mámoros belemerülés az anyanyelv-ölelésbe: a versek szeretete, versmondás, saját versek írása, melyeket hosszú ideig rejtegettem. 2008-ban – Tornai József bátorítására – megszületett első verseskötetem: Fényfehérben – címmel.
További köteteim: Belső zarándok (2010) – A csend jelei (2013) – Gyermekkorom madárszíve (2014) Megnyíló idő (2016) -Közeledő érintés (2017). Több antológiában is szerepeltem, verseimet közlik az irodalmi lapok.
Tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek.
Több, mint tizennyolc éven át szerveztem és vezettem Százhalombattán a Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetemet.
Érden élek.
2017-ben Érd Megyei Jogú Város Művészeti Díjat adományozott nekem.
Baka Györgyi: Eszmélésem gyújtópontja
Csodált és zavarba ejtő
Végtelenség, remegve
megnyílok jelenlétednek,
érezve: összetörhetsz.
Te, az egészen Másnak
túl erős sűrűsége,
meg-megakasztod
légzésem ritmusát,
rémülten és megigézve
ámulok szépségeden.
Hiányod szakadékot
hasít sejtjeimbe, lépteim
alól kicsúszik a föld,
kereső szellemem
a semmibe botlik.
Vágyam mégis Hozzád
vezet, akiben alany és tárgy
együtt születik, meghaladva
a teret, megelőzve az időt.
Gyöngéd vonzásod árad,
lüktet bennem, énekel
a vérerekben, eszmélésem
gyújtópontja vagy!
*
Baka Györgyi: Pneuma
Léthatárokon átlebeg
a Lélek s alászáll
lepkeszárny illatozás
belélegzem öntudatlan
világosodnak az üregek
ez a fény-könnyűség
nehéz magányba zár
kiüresít hogy betöltsön
tágulok egyre befelé
maggá kisebbedem
Ő ébred bennem
növekszik táncol
forrásozik kifelé készül
érte burkaim csontjaim
megtöretnek keménységem
bakaságom hasad repedezik
minden hajnallal kicsírázik
virággá nyílik láthatatlan
folyton eszméltet
lényével rámutat a Keresztre
