Napközis mesék: A vetélkedő
A 3.d osztály által ajánlott szereplők: Harry Potter, Hulk, Hóember
Sípos (S) Gyula: A vetélkedő
Mindenki tudja, hogy így történt, de azt senki, hogyan kerültek oda, egy helyre a történet szereplői. A tényfeltáró újságírók a legvalószínűbbnek azt tartják, hogy Harry Potter engedélyt kapott, hogy a nyári szünet egy részét a rossz levegőjű London helyett a hegyekben töltse, s ő persze rögtön a legmagasabb, hófödte csúcsokhoz kívánkozott. Dr. Bruce Banner professzor, aki a Hihetetlen Hulkká tud változni, a dél-amerikai őserdők forróságát – ahol évek óta kutatómunkát folytatott -, szóval annak forróságát akarta kipihenni a felüdítő hidegben. A Hóember pedig – nos, hát a Hóember bárhol ott tud lenni, ahol hó van, de hogy miért akkor és miért pont ott? Talán épp Potter és Hulk miatt.
Akárhogy is kerültek oda, az bizonyos, hogy a kis erdei faházban rögtön egymásra ismertek. Először Harry Potter érkezett oda. Síléceit nekitámasztotta a ház falának, aztán begyújtott a kandallóba, s a jó melegben teát iszogatva bóbiskolt, amikor döngő léptekkel futva megérkezett a zöld óriás. Prüszkölt, karjával csapkodta magát, ahogy vidáman bömbölte: De jó egy kis hideg, huh, de jól lehűltem! – s közben töpörödött, halványodott, míg emberi alakját felvéve dr. Bruce Bannerként lépett be az ajtón. A Hóember? Nos, hát ő valószínűleg már ott volt, hiszen ahol hó van, ő is ott van, most is úgy emelkedett ki az ablak előtt, mint földből gyorsan kinövő fa, hópelyhekből alakot szilárdítva magának.
Mondhatom, hárman jól elvoltak együtt, vidáman múlatták az időt. Beszélgettek, játszottak. Sakkban Bruce volt a legjobb, kártyajátékokban Harry, a Hóember pedig – nos, neki mindegy volt ki nyer, csak jól érezzék magukat. Igaz, neki időnként ki kellett mennie a hidegbe hűtőzni, egyszer meg, amikor sokáig elmúlatták az időt, inkább csak úgy bebújt a hűtőszekrénybe aludni, mert nem volt kedve kimenni a sötétbe egyedül.
Egy reggel aztán, már nem tudni ki vetette fel, de abban egyeztek meg, hogy a szabadban rendeznek vetélkedőt.
-Nézzük meg, ki a legerősebb? – vetette fel dr. Bruce Banner -, én Hulk alakjában fogok versenyezni.
-Rendben – mondta Harry Potter -, de akkor azt is nézzük meg, ki a leggyorsabb! És lehet segítséget használni!
-Beleegyezek – felelte Hulk, ránézve a sílécekre. Hiszen – gondolta -, az iskolai szabályzat szerint még Harry Potter se varázsolhat itt kint, futásban pedig sílécekkel se veheti fel velem a versenyt.
Hóember semmit se mondott, csak mosolyogva bólintott.
Első versenyszám a súlyemelés volt. Harry Potter kitett magáért, egy nagyon súlyos sziklát emelt fel, de Hulk csak nevetett rajta, aztán a sziklát Harry-vel együtt felemelte két kézzel. Akkor ránézett Hóemberre: Na, ezt múld felül, ha tudod!
Hóember erre is csak mosolygott, majd egyik kezét elfolyósította és vízként Hulk lába alá folyatta. És tudjátok mi történt? Ahogy a hidegben a vízből jég lett, a jég megemelte Hulkot Potterrel és a sziklával együtt. Mert az tudnivaló, hogy amikor a víz jéggé szilárdul, akkor megnő a térfogata. Ezért van, hogy ha vízzel teli lezárt üveget teszünk a hűtőbe, az üveg széttörik. Bizony, a sziklák repedéseibe becsurgó víz jéggé fagyva a sziklát is szétmorzsolja! Most pedig az történt, hogy Hóember átpumpálta magát vízként a kezén keresztül, Hulk alatt pedig csak nőtt, növekedett, emelkedett a jégréteg, s végül ott állt Hóember, pontosabban most Jégember, kezeivel magasra emelve játszótársait a sziklával együtt.
-Jól van – dörmögte Hulk -, most te győztél, de nézzük, ki lesz a leggyorsabb!
-Egy pillanat – mondta Harry Potter, aztán elvette síléceit a fal mellől. Összepatintotta őket, a kunkorodó végüket kissé megcsavarta, s lám, máris egy Imbusz 2000-res versenyseprű volt a kezében.
-Rajta! – kiáltotta, rápattan a seprűre, és már száguldott is előre. Hulk felmordult és öles léptekkel utána iramodott. Hóember pedig?
Hóember még mindig csak mosolygott, aztán hókupaccá omlott össze a rajtvonalnál. A hópelyhek pedig belekapaszkodtak a Harry Potter és Hulk által kavart menetszélbe és máris repültek a két versenyző után.
Harry és Hulk fej-fej mellett haladt az előre kitűzött cél, a nagy zöld fenyőfa felé. Egészen döntetlennek látszott az eredmény, s talán az is lett volna, ha nem lett volna a fenyőágakon hó. Bizony, jól sejtitek – ahol hó van, ott van Hóember is! Épp mielőtt célba értek volna, egyszer csak kavargó hópelyhek vették őket körül, porzottak le az ágakról is, és máris ott állt előttük Hóember, kitárt karokkal várva őket.
Hulk elnevette magát. – Professzor vagyok, hogyan is juthatott eszembe, hogy a havas tájban versenyre keljek a Hóemberrel? Harry Potter vele nevetett, majd hármasban, vidáman visszaindultak a faházba.
-De azért – gondolta Harry magában –, este kártyában megverem mindkettőjüket!
