Napközis mesék: Állatmese
M. Lilla által javasolt szereplők: Kutya, Ló, Papagáj
Sípos (S) Gyula: Állatmese
Még csak lovacska volt, bár annak nagyobbacska, de önmagára már mint lóra, sőt nagybetűvel, LÓra gondolt, és egyre jobban zavarta, hogy a többiek parancsolgatnak neki: ne akarj átugrálni a karám kerítésén, ne válogass a szénában és ne turkáld az abrakot…
Amikor odakötötték az apukája mellé a szekér elé, örült, hogy már ő is húzhatja, de hamar rájött, hogy az elég unalmas és fárasztó. Hiába tiltakozott azonban legközelebb, hogy ő inkább játszani akar, hagyják őt békén, megint csak a szekér elé fogták, és még meg is büntették. Ekkor határozta el, hogy megszökik.
Ahogy leszállt az éj, kilopózott az istállóból, csendben átügetett az udvaron, ki a kapun, és már vágtatott is az erdő felé! Csak amikor beért a sűrűbe, akkor nyugodott meg kissé, poroszkálva ment tovább, kicsit kíváncsian is, vajon hová vezethet ez az ösvény.
Hirtelen egy erős hang dörrent rá, de olyan harsányan, hogy még a szíve is kihagyott egy ütemet:
-Állj, ki vagy!
Kissé remegő hangon válaszolta: - Én a Ló vagyok…
-Hah, nem vagy te ló, csak lovacska…
-Igenis, Ló vagyok! – bátorodott fel a lovacska. - És te ki vagy?
-Én egy rettenetes farkas vagyok!
A felhők mögül kibújó Hold fényénél Ló meglátta, hogy az úton szembe vele egy kistermetű kutya, egy tacskó áll, idegesen remegő tagokkal.
-Nem is vagy te farkas, csak egy kutya, egy kicsi kutya, kutyácska, tacskócska! – kiáltott nekibátorodva a ló. A kutya lezuttyant a fenekére, úgy mondta bánatosan:
-Nem vagyok kutyuska! Lehet, hogy a testem kicsi, de a szívem nagy! Igenis, farkas szívem van! És utálom, amikor lekiskutyáznak, édibédiznek – egyszer még kendőt is kötöttek a fejemre! Csoda, hogy elszöktem otthonról?
Így talált egymásra és barátkozott össze Ló és Kutya. Elhatározták, hogy keresnek egy tisztást az erdőben, ott házat építenek maguknak és ezután ott fognak élni. Így is történt. Másnap reggeltől estig dolgoztak, fúrtak-faragtak, s estére készen is állt a kis ház. Lefeküdtek aludni, de nem sokáig pihenhettek, mert az éjszaka közepén csöngettek.
-Mi ez? – kérdezte Ló.
-Csengőszó, valaki be akar jönni a házba – felelte Kutya.
-De hiszen nem is szereltünk csengőt az ajtóra?
Míg ők tanakodtak, elhallgatott a csengő, de megszólalt helyette egy autóduda, aztán fuvola, majd egy hang azt mondta:
-Na, engedjetek már be, meddig produkáljam még itt magam?
Egy papagáj állt az ajtó előtt, a környék leghíresebb hangutánzó papagája, aki szintén elszökött otthonról, mert elege lett abból, hogy állandóan produkáltatják. Így aztán hárman éldegéltek a házban, egész tavasszal, nyáron és ősszel. Ekét készítettek, Ló befogta magát elé, Kutya és Papagáj pedig ránehézkedett a fogójára, hogy jó mélyen a földbe nyomódjon. Így szántották fel az egész udvart. Vetettek, ültettek, öntöztek, arattak – minden nap szorgalmasan dolgoztak, hogy legyen télre mit enniük.
Beköszöntött a hideg idő. Bent üldögéltek a házban a meleg tűz mellett, beszélgettek, kicsit unatkoztak is, próbálták valahogy eltölteni az időt.
-Tudjátok – mondta a lovacska -, azért szöktem el otthonról, mert dolgoztatni akartak, itt meg átdolgoztam az egész nyarat. Hát nem furcsa?
-Igazad van – mondta a papagáj. – Otthon nem szerettem, hogy mutogatnak, most meg már hiányzik a fellépés, a dicséret, a taps. Ti már hallottatok mindent, az erdei állatokat meg nem érdekli a művészetem…
-Most, hogy ti is bevallottátok, én is elmondhatom, hogy hiányzik a gazdám simogatása, szeretete, hiányzik a tálkám és a napi séta a parkban – motyogta a kutya. – Szerintetek – kérdezte -, ha hazamennénk, örülnének nekünk? Vagy inkább megbüntetnének és elzavarnának?
Sokat gondolkodtak ezen, de nem tudták eldönteni. Végül rájöttek, ezt csak akkor tudhatják meg, ha hazamennek, mert akkor kiderül, szeretik-e még őket.
Nos, elárulhatom nektek, végül elindultak, ki-ki a maga otthonába. Ha ti azt láttátok volna, milyen nagy örömmel fogadták őket! Körülugrálták, simogatták, a legfinomabb ételekkel kínálgatták őket! De, hogy szavam ne felejtsem, a három jóbarát már előre megbeszélte, hogy akárhogy is lesz, ők azért időről időre találkozni fognak az erdei kis házukban, hogy elmeséljék sorsukat. Úgy is történt. Ha egyszer erre jártok, az erdőnkben megtalálhatjátok a házukat. Talán szerencsétek lesz, és őket is ott találjátok!
