Napközis mesék: Lám, a láma
Napközis mesék – M. Matyi által ajánlott szereplők: Vasember, Aranyhaj, láma
Sípos (S) Gyula: Lám, a láma
Vasembert sokan ismerik, hiszen híres feltaláló, aki többször megmentette már a világot. Legtöbben azt is tudni vélik, hogy nevét a robotpáncéljáról kapta, amivel repülni is tud és megsokszorozza az erejét. Nagyobbat nem is tévedhetnének!
Az igazságot én is csak azért tudom, mert a szomszédjukban nőttem fel. A Stark családnak vaskereskedése volt az utcánkban, a kis Tamás, azaz Tony, ahogy szülei becézték, ott játszott az utcánkban. Apját, az öreg Tonyt a vasboltja miatt Vasembernek becézték. Amikor a kis Tony megszületett, az apja lett az Öreg Vasember, vagy Öreg Vasas, a fiából pedig a Kis Vasas, a Kis Vasember.
Tonyról hamar kiderült, hogy mindenre kíváncsi és ügyesen bánik a szerszámokkal. Fúr-farag, barkácsol, madáretetőt épít, és oldalkocsit a kerékpárjához, duplacsövű krumlipuskát, s amit csak el tudtok képzelni. Sokszor őt hívták, ha valahol beragadt egy zár, vagy elromlott valami kütyü – a Kis Vasember nézegette, kocogtatta, szétszedte, aztán összerakta, s újra működött a bigyó.
Vasember szerette az állatokat is, s a tőlünk tíz kilométerre lévő magán vadasparkba is többször kibiciklizett, hogy nézegesse őket. Egyik szombat délelőtt is így történt, s épp a nagy karám mellett pedálozott el, amikor észrevett egy kislányt, aki a kerítés sarkánál pityergett. Már csak a szomorúsága miatt is odament volna hozzá, hogy megvigasztalja, de más valami is megdobbantotta ifjú szívét: a lány nagyon szép volt! Hosszú szőke haja egy copfba összefonva is leért a derekáig, karcsú alakján az egyszerű ruha is nagyon szépen mutatott.
-Miért sírsz Aranyhaj? – kerekezett hozzá Vasember. A lány csodálkozva nézett fel, hiszen eddig senki nem hívta őt így. Először válaszolni se akart, azt hitte, talán gúnyolódik vele a fiú, de aztán belenézett Vasember barátságos szemébe, és látta, hogy az őszintén érdeklődik.
-Látod azt a kis fehér lámát a sarokban? – kérdezte. – Már napok óta beteg. A gondozó pedig azt mondta, hogy gyógyíthatatlan, oroszláneledel lesz belőle! – És már potyogtak is a könnyei.
Valóban, a sarokban ott búslakodott egy aranyos, fehér láma. Lábai reszkettek, fejét lehajtotta, és hozzá se nyúlt az elé tett ételhez.
Vasember szerette volna megvigasztalni Aranyhajat, de nem tudta, mit tegyen. Hirtelen eszébe jutott valami:
-És mi lenne, ha megmentenénk a kis lámát?
-Hogyan tehetnénk? – kérdezte Aranyhaj reménykedve.
-Azt még nem tudom, de mindjárt kitalálom! – felelte a fiú. – Talán meg kellene szöktetnünk. Igen, ez lesz a megoldás. Viszont hová vigyük? Hozzánk nem lehet.
-Hozzánk se, anyu biztos nem engedné meg.
Vasember gondolkodott, töprengett, sorra vette a lehetőségeket: nagyiékhoz se, a folyó mellé se, a kukoricásba se… - végül felkiáltott: Megvan! Tudom már, mit teszünk! Gyere!
Felültette Aranyhajat a kerékpár csomagtartójára, és kikerekeztek a kiserdőbe, annak is a rejtett tisztására, Vasember titkos helyére.
-Itt építsünk egy karámot és gyűjtsünk ennivalót a lámának, mert ide fogjuk hozni őt!
-Meg tudjuk csibálni? – kérdezte kételkedve, de reménykedve Aranyhaj.
-Bízd csak rám! – felelte Tony Stark. – Most azonban fogjunk hozzá és készítsünk helyet a lámának.
Amikor beesteledett, az Ifjú Vasember otthon felszerelte kerékpárjára az oldalkocsit, kibélelte rongyokkal, beletette a szerszámkészletét és néhány szíjat, amivel majd lekötözi a kis lámát, nehogy az ijedtében kiugorjon az oldalkocsiból. Aztán a sötétben átkerekezett a vadasparkhoz. Megkereste azt az oldalajtót, ahol a trágyát szokták kiszállítani, álkulcskészletével kinyitotta, és beslisszolt. A sötét csendben csak a Hold világított az égen. Tony izgult, kicsit félt is, de Aranyhajra gondolva bátran ment tovább. A nagy karámnál ott feküdtek a szénás jászol körül az állatok: szarvasok, tehenek, és az öreg bika is, aki őt figyelte. Vasembernek torkában dobogott a szíve, amikor ellopózott mellettük, egyenesen a sarokba, a kis lámához. Magához ölelte, s már ment is kifelé. Nem volt egyszerű ez sem, mert a láma nehezebb volt, mint gondolta, s kicsit kapálózott is a kezei között. Gyorsan beszíjazta az oldalkocsiba, aztán már indult is, de nem haza ám, hanem be az erdőbe, a titkos helyre, a faágakkal elkerített részre. Ott letette a lámát, pokrócokkal jól bebugyolálta, megnyugtatta, aztán tekert gyorsan haza, hogy észre ne vegyék távollétét.
Ettől kezdve Aranyhaj és Vasember naponta kijárt az erdőbe, etetni, simogatni a lámát, játszani vele. A gondoskodó szeretet hatására a kis láma meggyógyult, Vasember és Aranyhaj pedig a legjobb barátok lettek.
