Isten népe, az Egyház
Hitvallásunkban azt mondjuk, hogy hiszünk az „egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban”. Egy, bár részekre szakadt, szent, bár bűnös emberek alkotják, de a Szentlélek munkálkodik benne, katolikus, azaz egyetemes, bár a világ jó részén még nem hallottak, vagy nem akarnak hallani róla, és anyánk, bár időnként a legjobb gyermekeit is üldözi. És mégis hiszünk benne, mert mindezzel együtt is az Egyház Isten válasza a világ bajaira…
Az Apostolok cselekedeteiben tárja elénk Lukács evangélista azt a szép, ideális képet az egyház életéről, ami, bár már akkor sem volt igaz, amikor leírta – erre elég tanúbizonyságul az apostoli levelek, amikben olvashatunk viszályokról, bűnökről, meghasonlásokról, szakadásokról, árulásokról, de ezekkel együtt is Isten tanúságtételéről a közösségek mellett, és szeretetről, hűségről, kitartásról, csodákról… (A Jelenések könyvének elején a „hét levél a hét egyháznak” bemutatja a korabeli közösségek hét, nem mindig szívderítő állapotát is.)
Nézzük most ezt az ideális képet:
„Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban.
Félelem fogott el mindenkit: számos csoda és jel történt az apostolok által. A hívek mind összetartottak, és mindenük közös volt. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották, mindenkinek szükségéhez mérten. Naponta egy szívvel-lélekkel ott voltak a templomban, házanként végezték a kenyérszegést, örvendezve és a szív tisztaságával vették magukhoz az eledelt. Dicsérték Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponta növelte az üdvözülendők számát.” (ApCsel 2,42-47)
Életközösség, teljes vagyonközösség, szívvel-lélekkel Isten felé fordulva – mintha csak egy házasság első, legszebb lapjait olvasnánk! Az is volt, Isten és a népe házasságának első napjai… Az emberi természet azonban olyan, amilyen, törékeny, részre hajló, kísértéseknek engedő, eleső és felálló - Isten azonban változatlan hűséggel és szeretettel szereti a népét!
Ez az első, ideális kép azóta is újra és újra feltűnik családokban, közösségek, szerzetesrendek kialakulásánál, s mindenhol, ahol szívbéli megtérés történik - mert a megtérés, a bűnbánat és Istenhez fordulás, Isten ingyenes, megváltó szeretetének elfogadása a kulcs Isten népének megújulásához és helyreállítódásához. Ilyen megtéréssel született az Egyház pünkösd napján, a húsvét utáni ötvenedik napon (a nagy zsidó hálaadási, aratási ünnepen). Ekkor már tíz napja felment Jézus a mennybe, meghagyva tanítványainak, hogy maradjanak együtt, imádkozva várva a megígért Szentlélek eljövetelét:
„Mikor elérkezett pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak.” (ApCsel 1,1-4) Péter pedig, a Szentlélek által bátorságot merítve elmondja nagy pünkösdi beszédét Jézus Krisztus, a Messiás haláláról és feltámadásáról.
„Amikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: Mit tegyünk, férfiak, testvérek? Péter azt felelte nekik: Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; akkor megkapjátok ajándékul a Szentlelket. Mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak, de akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk Istenünk. Számos egyéb szóval is bátorította és buzdította őket: Mentsétek meg magatokat ettől a gonosz nemzedéktől! Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk.” (ApCsel 2,37-41)
Megkeresztelkedtek (bemerítkeztek), és valóban megkapták a Szentlelket, lángra gyúlt a szívük a Szeretettől és így képessé váltak arra az életre – ha csak rövid időre is -, amit ideális képként elénk tár a Szentírás.
A keresztség lett az a beavató szentség, amin keresztül az Egyház tagja lehetett valaki. A Hiszekegyben így imádkozzuk: „Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.” Ez az „egy keresztség” összeköti a különböző keresztény felekezeteket is, mert hisszük, hogy mindannyian ugyanabba az „egy testbe” Jézus Krisztusba keresztelkedtünk bele, és így lettünk Isten gyermekeivé és Isten országának polgárává.
Természetesen a keresztség mibenléte is viták tárgyává lett, többször is. Először talán akkor, amikor a keresztényüldözések szüneteiben felmerült, hogy keresztény-e még az, aki az üldözések alatt – félelemből, megalkuvásból, a családja miatt, vagy más egyéb okból -, engedett az erőszaknak, és bedobta azt az egy szem tömjént egy bálvány oltára előtt égő tűzbe. Voltak a „tiszták”, akik azt mondták, hogy az elbukóknak újra kell keresztelkedniük, míg mások azt vallották, hogy a bűnük ellenére ők Isten gyermekei maradtak, elég bűnbánatot tartaniuk. (Istennek legyen hála, az utóbbi álláspont győzedelmeskedett.) Később jöttek azok, akik azt gondolták, hogy a csecsemő- és gyermek keresztség nem érvényes. Mi azonban úgy tartjuk, hogy a csecsemőnek még nincs személyes bűne, csak az áteredő bűn, amit megbánni nem lehet, csak lemosni, ahogy azt természetfeletti kegyelmével az Úr meg is teszi, amikor gyermekévé fogadja. A Szentírás pedig tanúságot tesz arról, hogy sok megtérő megkeresztelkedett „egész házanépével együtt”. (Amit a kegyelem elkezdett, azt természetesen majd a tetteknek is kísérnie kell, ahogy ez mindannyiunk számára életfeladat is.)
Az elején azt írtuk, hogy az Egyház Isten válasza a világ bajaira. S valóban, ha egybe vetjük a korabeli rabszolgatartó, bűnöket istenítő, nyilvános gyilkosságoknak szurkoló, minden létező kicsapongást és visszaélést engedő (gondoljunk csak a kéjrabszolgának vásárolt kisgyerekekre) kultúrát a mai helyzettel, láthatjuk, kétezer év kereszténysége mennyit finomított az emberi lelken és társadalmakon. És szomorúan láthatjuk azt is, hogy a keresztény vallás elerőtlenedése hogyan enged utat újra a régi bűnöknek…) Isten azonban nem tagadja meg Szeretetét most sem tőlünk, ezért mi sem adjuk fel a reményt, hogy Isten országa megerősödik közöttünk, és az egész világ a Szeretet földje lehet…
Hiszekegy-sorozat, 16. rész, Sípos (S) Gyula
