Az Atya jobbján
Márk evangéliumának utolsó mondatai így hangzanak: „Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. Azok pedig elmentek és hirdették az igét mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, s a tanítást az azt kísérő csodajelekkel megerősítette.” (Mk 16,19-20) Megmagyarázva: mivel az Úr Jézus fölment a mennybe és Isten jobbján ül, ezért lehetségessé vált, hogy tanítványai ugyanazt megtegyék, mint a mesterük. Ez olyan felkavaró igazság, ami megrázta Izraelt és az egész világot.
Az Apostolok cselekedeteiben olvashatjuk, ahogy az első vértanút, István diakónust megölik. Először csak vádolják, lökdösik, de átlépni a határt és valóban megkövezni akkor tudják, amikor István utolsó szavai olyan haragra gerjesztik őket, hogy leomlik minden őket addig visszatartó morális gát: „Ő azonban Szentlélekkel eltelve föltekintett az égre, és megpillantva az Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbján áll, fölkiáltott: „Bizony látom a megnyílt eget, s az Emberfiát, amint az Isten jobbján áll!” Erre azok nagy hangon fölkiáltottak és befogták fülüket. Azután egy emberként rárontottak s a városon kívül vonszolva megkövezték." (ApCsel 7,55-58)
Miért ez a nagy harag? János az evangéliumában egyértelműen megnevezi az okot: „Ezért a zsidók még inkább életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel.” (Jn 5,18)
Lukács evangéliumában, amikor leírja Jézus párbeszédét a főtanács tagjaival, az elítélésének ugyanezt az okát nevezi meg: „Mihelyt megvirradt, egybegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és főtanácsuk elé vitték. Így szóltak: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk! Ő azt felelte nekik: Ha megmondom nektek, nem hiszitek el; ha pedig kérdezlek titeket, nem feleltek. De mostantól fogva az Emberfia a hatalmas Isten jobbján fog ülni. Erre mindnyájan azt mondták: Tehát te vagy az Isten Fia? Jézus azt felelte nekik: Ti mondjátok, hogy én vagyok. Azok erre így szóltak: Mi szükségünk van még tanúságtételre? Hiszen mi magunk hallottuk a saját szájából.” (Lk 22,66-69)
Jézus feltámadása, mennybemenetele és a Szentlélek elküldése után a tanítványok szavaikkal és tetteikkel tanúságot tesznek arról, hogy amit a Messiás kijelentett magáról, az mind igaz és valóra vált: Jézus Krisztus valóban feltámadt a halálból és az Atya jobbján foglal helyet. Isten mindent a feltámadt Jézus Krisztus uralma alá helyezett, ami azt is jelenti, hogy akik Krisztusban vannak, azok részesei ennek az uralomnak - még ha nem is úgy, ahogy azt a világ elképzeli -, és ugyanazokat a tetteket megcselekszik, amit Jézus is megtett, az Ő beteljesedett ígérete szerint: „Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek.” (Jn 14,12)
A keresztények hite szerint a keresztségben Jézus Krisztussal együtt mi is meghalunk és eltemetjük a régi embert, minden kívánságával együtt, ezért vele együtt fel is támadunk, és ővele és őbenne ott ülünk az Atya jobbján, már most – hit által, bár még küzdelmek közepette -, és az örökkévalóságban! Jézus azt mondja a tanítványainak, hogy immár közvetlenül az Atyához fordulhatunk és Ő meghallgat minket, hiszen benne vagyunk a szeretett Fiúban, a Fiút pedig mindig meghallgatja az Atya…
„Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy minket Istenhez vezessen. Test szerint megölték ugyan, de a Lélek életre keltette. Őbenne ment el, hogy azoknak a lelkeknek is hirdesse az örömhírt, akik a börtönben voltak, akik egykor hitetlenek voltak, amikor Isten türelmesen várt Noé napjaiban, míg a bárka épült, amelyben kevés, összesen nyolc lélek menekült meg a víz által. Ennek felel meg most a keresztség, amely titeket most megment, nem a test szennyének lemosása által, hanem mint a jó lelkiismeret kérése Istentől Jézus Krisztus feltámadása alapján, aki az Isten jobbján van, miután felment a mennybe, és akinek uralma alá vannak vetve az angyalok, hatalmasságok és erők.” (1Pét 3,18-22)
Ha Jézus Krisztus ott ül az Atya jobbján, akkor Isten nagy műve, az emberiség megváltása célhoz ért. „Isten és ember egy asztalhoz ül”, a Bukás által szétszakított kapcsolat az új szövetségben újra egybe forrt és minden ember számára lehetővé vált az örök élet Istennel és Istenben.
„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk. Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Amint meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,31-39)
A „szenvedő szolgáról” bebizonyosodott, hogy Ő a dicsőséges Messiás, aki „lélekben és igazságban” mindent helyreállított. Nekünk nincs más dolgunk, mint az Ő tanácsai szerint élni, és várni a dicsőséges visszajövetelét, amikor Isten az egész világmindenségben és örökre szólóan helyreállít mindent. „Krisztus azonban feltámadt a halottak közül, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Azután jön a vég, amikor majd átadja az uralmat az Atyaistennek, miután megsemmisített minden fejedelemséget, minden hatalmasságot és erőt. Mert addig kell neki uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti. Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg, mert mindent lába alá vetett. Amikor azonban ezt mondja: ’Minden alá van vetve’, kétségtelenül kivétel az, aki mindent alávetett neki. Mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a Fiú maga is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.” (1Kor 15,20-28)
Hiszekegy-sorozat 13. rész, Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
