Értünk keresztre feszítették
Hogyan és miért történt, hogy a világ legelterjedtebb vallásának legerőteljesebb szimbóluma egy keresztre feszített ember lett? Pál apostol - aki megtérése után mindenhová elment, hogy az evangéliumot hirdesse -, azt írja levelében: „Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről.” (1Kor 2,2) Pedig a keresztre feszítés a megvetett gonosztevőknek szánt kivégzési mód volt – miért akarna ezzel bárki azonosulni?
A válasz a fenti kérdésre többrétegű, ezek közül most kettőt emelnék ki.
Az első, hogy Jézus Krisztus kereszthalála döbbenetes erővel jeleníti meg és teljesíti be a zsidó nép legnagyobb ünnepét, a hétnapos pészah, az ószövetségi húsvét, az egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadulás és kivonulás valóságát, amit évszázadokon keresztül minden évben megünnepeltek és ami mélyen beleivódott kultúrájukba. Az ünnep első napján kellett az áldozati bárányt meghatározott módon feláldozni, és a húsát kovásztalan kenyérrel és keserű salátával megenni. A bárányt pedig úgy készítették el, hogy egy nyársat a gerince mentén toltak át, egy másikat pedig keresztben a bordáknál, - azaz keresztre feszítették. A belsőségeket – mivel mindent meg kellett sütni és elfogyasztani -, a kivették a testből és a bárány feje köré tekerték, ahogy Jézus egész fejét is beburkolta a töviskorona. Látjuk magunk előtt a szétszaggatott testű, vérben úszó Bárányt a kereszten?
Keresztelő János a Szentlélek által előre így tesz tanúságot Jézusról annak megkeresztelkedése után: „Másnap látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1,29) Íme, aki örökre beteljesíti mindazt, amire vártunk, amiről minden évben megemlékeztünk: itt a Bárány, aki kiszabadít minket ennek a világnak a rabságából és elvezet az Ígéret örök földjére, a teljes és végső szabadságba!
Isten előre tudta, hogy Krisztus keresztáldozatának meg kell történnie, és évszázadokon keresztül nevelte népét – és az egész világot -, hogy ezt egyáltalán fel tudja fogni, megérteni és elfogadni, ami nem könnyű dolog. „Mert a kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. Mert írva van: Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem. Hol van a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak kutatója? Nemde oktalansággá tette Isten a világ bölcsességét? Mivel ugyanis a világ Isten bölcsessége révén nem ismerte meg bölcsességgel az Istent, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. Mert a zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, Isten oktalansága ugyanis bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél.” (1Kor 1, 18-25) – írja Pál apostol a korintusi híveknek. Próbáljuk akkor megérteni Isten erejét és bölcsességét, kegyelmét és szeretetét.
A Bukás után nyilvánvalóvá vált, hogy az ember önmagától nem tud kikeveredni a bűn fogságából. Nem tudjuk kihúzni magunkat a hajunknál fogva a sárból, nem tudunk olyan létrát ácsolni ami felér az egekig, az önmegváltás lehetetlen, sohasem fogunk megistenülni. (Pedig hogy tetszett, amikor a sátán a fülünkbe hazudta az Édenben: „olyanok lesztek, mint az Isten…” – Ter 3,5) A törvények ugyan támasztékok lehetnek egy tisztes élethez, de közben a bukásaink leleplezői is. Hogyan is juthatnánk a szent, tiszta és igaz Isten országába bűneinkkel terhelten? Sehogy. (Hiszen ha feljutnánk, bűneink miatt a mennyet is pokollá tennénk…) Ezért Isten maga jött el közénk, emberként, hogy megéljen egy tökéletesen emberi, ám bűn nélküli életet, így legyőzve a gonosz lélek minden kísértését és csábítását, hogy szabad utat készítsen nekünk a mennybe.
Eljött a názáreti Jézus, aki „mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el” (Zsid 4,15). Jézus bebizonyította, hogy Isten és ember szeretetszövetsége lehetséges és valóságos. Elfogadta Isten akaratát, felajánlotta önmagát egészen elégő áldozatul, és a saját vére, élete, örök áldozata árán új és örök szövetséget kötött Isten és ember között, beteljesítve mindazt, ami az ószövetségben ígéretként megíratott.
Jézus Krisztust „értünk keresztre feszítették”, hogy megmenekülhessünk – az önvallomása szerint: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10).
Isten oldaláról ez a szövetség örök és felbonthatatlan, ajánlata pedig ingyenes – hiszen Jézus Krisztus „kifizette az árát” -, és minden embernek szól. Rajtunk áll, hogy elutasítjuk, vagy elfogadjuk ezt az ingyenes ajándékot, s vele Isten gondviselő szeretetét és kegyelmét életünkben.
Jézus Krisztus „az út, az igazság és az élet”, és valóban „senki nem mehet az Atyához, csak általa” (Jn 14,6), hiszen „Őáltala, Ővele és Őbenne” van az egyetlen szabad, minden gonoszságtól mentes találkozási pont Istenben, Istennel. Ha elfogadjuk Isten szövetségi ajánlatát, akkor – a Szentírás szavaival -, Krisztus Testének a tagjai és a Szentlélek templomai leszünk, Isten szeretete átölel minket és minden ígérete lehetségessé és valóságossá válik számunkra: „Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek. Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15, 7-17)
Hiszekegy-sorozat, 10. rész, Sípos (S) Gyula, www.szeretetfoldje.hu
