A mindenható Atya
Nézzük most egészében a Hiszekegy első mondatát, ami önmagában is áthúzta és érvénytelenítette a világ vallási hiedelmeit: „Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.” Ez az egy mondat több olyan dolgot is állít, ami a pogány világ számára felfoghatatlan és elfogadhatatlan, és legalább egyet, ami Izraelben is megütközést váltott ki. Nézzük ezeket sorban:
Először is, egyetlen ókori vallási rendszer sem tudott vagy ismert el abszolút és mindenható istenséget. Zeusz ugyan a görögök főistene volt, de maga is úgy került hatalomra, hogy megölte atyját (Kronoszt), vetélkedett a többi istennel és olykor még a felesége (Héra) ellen is szövetkeznie kellett másokkal. (Prométheusz egy olyan jóslatot tudott róla, ami hatalma elvesztésével fenyegette, s hogy ezt megismerhesse, meg kellett ígérnie, hogy a titán kiszabadulhat láncai alól…)
A sokistenhitű mitológiák valójában inkább emlékeztetnek minket emberi tulajdonságok és értékek kivetülésére és megszemélyesítésére, valamint a „levegőégben uralkodó fejedelmekre és hatalmasságokra” (lásd ef 2,2, Júd 1,8, Róm 8,38, stb.), amelyek ereje a hitetlenség fiaiban munkálkodik, mint Istenre. (Ezek a lázadó angyalok, akik az ember bukása után hatalmat nyertek az egész föld felett – de erről majd később lesz szó.)
Másodszor: a zsidó nép ugyan hitte, hogy egy Isten van, a kimondhatatlan nevű JHVH, de azt elfogadhatatlannak gondolta, hogy Istent bárki az Atyjának szólíthassa, márpedig Jézus Krisztus ezt tette. „Jézus azt felelte nekik: Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom. Ezért a zsidók még inkább életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel.” (Jn 5,17-18)
Az „Atya” szó számunkra már jórészt elveszítette bensőséges érzelmi tartalmát, ezért helyesebben járnánk el, ha az arám „Abba” szót ma apukának fordítanánk. (Sokat elárul, hogy a legtöbb nyelvben a szülők bensőséges megszólítása a legegyszerűbben kimondható hangokkal történik, amiket a kisbaba legelőször gyakorol: abba, mama, papa, apu, mom, dad, stb.) Itt tehát kettős kérdéssel állunk szemben: lehet-e az Egyistennek Fia – erre majd a Hiszekegy második nagy megvallása ad választ -, illetve lehetséges-e, hogy a mindenható Istennel ilyen szoros „családi kapcsolatba” kerüljön bármilyen ember?
Harmadszor, a népek mitológiáiban a teremtéstörténetek többszereplősek – olykor több párhuzamos teremtéstörténet is létezik -, mesések, és érezhetően jórészt emberi fantázia gyümölcsei. Ehhez képest az, hogy egy láthatatlan, ám mindenható Isten teremt minden látható és láthatatlan dolgot a semmiből, pusztán a szavával, túlságosan is egyszerűnek és megfoghatatlannak tűnik és nem elégíti ki az ember „természetes” vallásos igényét.
Ennél is fontosabb, hogy ez a megvallás gyökeresen tagadja, hogy a világban több egyenlő erejű istenség is létezne, miközben a világ egyik legrégebbi vallási rendszere, a dualista perzsa zoroasztrizmus pont ezt tanította. Eszerint két egyenlő erejű isten van, Ahura Mazdá és Ahrimán - egyik a jóság, a másik a gonoszság legfőbb szelleme -, s ezek folyamatosan küzdenek egymással. (Ez a párszik hite máig.) Az első keresztény közösségek a gnoszticizmuson és manicheizmuson keresztül találkoztak ezzel az elképzeléssel és évszázadokig küzdöttek ellene. (Európában az újkorban a teozófia és az antropozófia hozta be újra a vallási hiedelmek közé…)
A keleti gondolkodásmód duális rendszere – amelynek népszerű szimbóluma a jin-jang (yin-yang) ugyanezért elfogadhatatlan a keresztény kinyilatkoztatás alapján. Itt ugyanis nem csak arról van szó, hogy van két egyenlő erejű erő – egy fehér és fekete -, hanem arról is, hogy az a tökéletesség, ha ez a kettő egyensúlyban van egymással, ráadásul mindkettő tartalmazza a másikat is, a fehér a feketét, és fordítva. A mi Hitvallásunk szerint azonban csak egyetlen Mindenható létezik, aki teljesen szent, tiszta és igaz, és akiben a gonoszságnak árnyéka sincs. Ő teremtett mindent, és mindaz, amit alkotott az jó, és nagyon jó (lásd a Teremtés könyvének első fejezeteit.). Mivel azonban mindent szeretetében teremtett - mert „Isten a Szeretet” (1Jn 4,7, 16) -, a szeretet pedig feltételezi a szabadságot és szabad akaratot, ezért a teremtmények el is fordulhattak Tőle, mint ahogy ez megtörtént a lázadó angyalok és az ember esetében is. Ez a lázadás bűnbe, gonoszságba és sötétségbe vitte a teremtett világ és a teremtmények egy részét, mindez azonban soha nem érintette Isten szentségét és soha nem vált vele egyenrangúvá!
A gonoszság és bűn problémája azonban ettől még fennmaradt – többek között erre ad választ a niceai-konstantinápolyi hitvallás, a Hiszekegy második nagy része.
Hiszekegy-sorozat, Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
