Az EU fővárosában tilos a köztéri karácsonyfa

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 23. péntek
Hogy az idei karácsony elmarad-e Brüsszelben azt még nem tudni, de hogy a köztéri karácsonyfa-állítást betiltották a város vezetői, az ma már biztos. Így aztán hosszú évszázadok után 2012-ben a város főterén a feldíszített fenyőfa helyett, egy tévéképernyőkből összerakott, 25 méter magas "elektronikus téli fa" nevű installáció lesz látható. A "műalkotás" a tervek szerint ötféle kompozícióban fog majd világítani, de lehetőség lesz arra is, hogy potom 4 euróért az érdeklődők felmásszanak rá, és "onnan élvezzék a kilátást a városra".

Soha ilyen nyíltan nem támogatta a fogamzásgátlást az ENSZ

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 22. csütörtök
A Magyar Katolikus Családegyesület Életvédő Fórumának november 16-i ülésén az egyesület elnöke, Bíró László püspök beszámolt az utóbbi idők legjelentősebb, az életvédelmet érintő híreiről.

Szép új világ - tilos betlehemet állítani Santa Monicában

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 20. kedd

Sem parkban, sem más nyilvános helyen nem lehet betlehemet állítani az amerikai városban egy bírósági döntés alapján. Megkezdődött a karácsonyi háború a helyi ateisták és keresztények között.

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Székesfehérváron

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 19. hétfő

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2012. november 25-én, vasárnap Székesfehérváron, az Almássy telepi Krisztus Király Templomban (Zsolt u. 30.) Részletek:

Erdő Péter: Nagy erőfeszítésre van szükség a megmaradáshoz

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 19. hétfő
Az egész civilizáció gazdasági válságjelenségei különösen nagy mértékben sújtják a magyarságot, ezért ennek a közösségnek kétszeres erőfeszítésre van szüksége a megmaradáshoz - mutatott rá Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton Szlovákiában, a nagyszombati Szent Miklós-székesegyházban tartott szentbeszédében.

Hatalmas tüntetés a melegházasság ellen - Franciaországban

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 18. vasárnap

Franciaország több városában tüntettek szombaton a kormány azon terve ellen, hogy legalizálják az azonos neműek házasságát. Párizsban a szervezők szerint kétszázezren, a rendőrség becslése alapján hetvenezren vonultak föl. Transzparenseiken ilyen jelmondatok voltak olvashatók: "El a kezekkel a polgári házasságtól!", "Mindenki egy férfi és egy nő egyesüléséből született".

Veszteséges a lourdes-i kegyhely működése

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 18. vasárnap

A La Croix beszámolója szerint az egyházmegyei könyvelés bejelentette, hogy a lourdes-i kegyhely a 2011-es évet egymillió eurós deficittel zárta, és egyben adományozásra kérte fel a kegyhely sorsát szívükön viselő híveket.

Botrányos színdarab Krisztusról

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 17. szombat

Istenkáromlás és a vallás megsértése címén vádat emeltek Görögországban egy Krisztust és követőit homoszexuálisként ábrázoló színdarab szereplői, rendezője és producere ellen.

Továbbra is "Nem" a génmódosított növényekre

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 15. csütörtök

Magyarország els?ként mondott nemet a genetikailag módosított szervezetek (GMO) termelésbe vonására, és ez az álláspont nem változott: az országnak GMO-mentesnek kell lennie – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára csütörtökön Gödöll?n. Budai annak kapcsán tette a fenti kijelentését, hogy a VM Stratégiai F?osztálya a gazdálkodók és az érdekl?d?k tájékoztatására novemberben és decemberben GMO Roadshow-t szervez az ország nyolc helyszínén; ennek nyitóállomása a gödöll?i Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmeg?rzési Koordinációs Központ volt.

USA, Brazília: újabb próbálkozások Isten nevének kiiktatására

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 17. szombat
Ateisták levélben kérik Obama elnököt, hogy a januári elnöki eskünél ne említse Isten nevét és ne használjon Bibliát. A brazil ateistákat a bankjegyen található felirat zavarja.

A szfinxet is le akarják rombolni

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. november 15. csütörtök

Az egyiptomi szfinx bálvány, le kell rombolni - ezt a meghökkentő kijelentést Murgan Sálem al-Guhari, az egyiptomi szalafisták egyik vezetője tette.