Aláírásgyűjtés az erdélyi erdők védelmében

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 20. csütörtök

Az köztudott, hogy Ausztria a környezetvédelem élharcosa, ahol az erdõk és a hegyek ökológiai, gazdasági, turisztikai és minden más megfontolás okán, gyakorlatilag sérthetetlenek. Viszont osztrák cégeket az égvilágon semmi sem akadályoz meg abban, hogy országuk határain kívül essenek neki nagyipari méretekben, mondjuk Európa egyik utolsó igazi vadonjának.

A pápa Twitter-üzenete a keresztény szeretetrőll

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 18. kedd

Hétfőn délelőtt Ferenc pápa újabb 140 karakterből álló üzenettel fordult követőihez a Twitter közösségi hálón: „Mérges vagy valakire? Imádkozz érte. Ez ugyanis a keresztény szeretet.”

A pápa Twitter-fiókjának követői immár több mint hétmillióan vannak. XVI. Benedek februári lemondásakor hárommillióan követték a kilenc nyelven elérhető rövid üzeneteket. (Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétuma „Szent József, a Szent Szűz Jegyese” fohász betoldásáról a szentmise szövegébe

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 20. csütörtök

Június 19-én az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumot adott közre, mely elrendeli, hogy a római hivatalos misekönyv 2. 3. és 4. eucharisztikus imádságában az „Isten Anyja, a Boldogságos Szűz Mária” rész után említsék meg a „Szent József, az ő Jegyese” betoldást. A dekrétum szövege a következő:

Szeretetláng Lelkigyakorlat Budapesten

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 17. hétfő

Szeretetláng lelkigyakorlatot szerveznek Budapesten a Verbita Missziós Központban 2013. június 21-23-án. A programra még lehet jelentkezni! Részletek:

Washington kiáll az erdélyi magyar egyházakért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 14. péntek

Az amerikai kongresszus húsz képviselője levélben kérte csütörtökön John Kerry külügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkobzott javait.

Egy jó hír - egyre kisebb az Antarktisz feletti ózonlyuk

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 14. péntek

A meteorológusok legújabb mérései szerint egyre kisebb az Antarktisz feletti ózonlyuk. Az ózonlyuk kezd bezárulni - mondta Gert König-Langlo, a német Neumayer III. Antarktisz-kutatóállomás vezetője szerdán Bremerhavenben. A szakértő szerint három éve észlelhetők a gyógyulási folyamat jelei. A javuló ózonértékek hátterében König-Langlo szerint a fluor-klór-szénhidrogén-gázok felhasználásának világszintű tilalma áll.

Evangelium Vitae-nap a Szent Péter téren a pápával

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 13. csütörtök

Ferenc pápa szentmisét mutat be június 16-án vasárnap délelőtt fél 11-kor a Szent Péter téren. Erre abból az alkalomból kerül sor, hogy a hit évében Evangelium Vitae napokat rendeznek az élet védelméért – tájékoztatott a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala.

Ismét 40 órás szentségimádás

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 13. csütörtök
Törökbálinton az Isteni Szeretet Közösség házában, június utolsó hétvégéjén. Részletek:

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Mohácson

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 12. szerda

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2013. június 22-én, szombaton 13.30 órától Mohácson. részletek:

London: egyházi vezetőkkel együtt tüntettek az éhezés megszünéséért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 12. szerda

Egész Nagy-Britanniából 45 ezren gyűltek össze Londonban, hogy felhívják a világ vezetőinek figyelmét: korunk legnagyobb botránya az éhezés.

Mennyei palota az űrben

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 11. kedd

"Az oroszok már a spájzban vannak!" mintájára mondhatjuk: a kínaiak már az űrben vannak.. Régi beidegződéseink szerint a kínaiak kicsik, gagyi holmikat gyártanak és nagyon sokan vannak. Ez utóbbi igaz, a többi viszont... sikeresen elstartolt kedden a Sencsou-10, ezzel Kína ötödik olyan űrhajóját küldte a világűrbe, amelyen emberek tartózkodnak. Legfontosabb célja az automatikus és a kézi dokkolás végrehajtása a Föld körül keringő Tienkung-1 (Mennyei Palota) kísérleti űrállomásmodullal.