A Médiatanács válaszlevele a Mária Rádió ügyében

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2015. július 24. péntek

Tisztelt Aláíró! Tisztelt Rádióhallgató! Ön, a Mária Rádió budapesti jövőbeni eléréséért imára hívásra és petíciógyűjtésbe kezdett önkénteseinek egyikeként kifejezte aggodalmát a budapesti adás megszűnése miatt. E civil összefogás jól jelképezi egy közösség összetartó erejét, amely nagyon hasznos, hiszen közvetlen módon ad visszajelzést a döntéshozók számára.

 Természetes, hogy a Médiatanács döntéseit esetenként fokozott érdeklődés övezi, és az is, hogy a döntések sok esetben nagyobb csoport érdekeit sérti vagy rosszallását váltja ki. Ezzel együtt, még a fokozott érdeklődés övezte Médiatanács-döntéseknek is meg kell felelniük a hatályos jogszabályoknak, a jogállamiság követelményének, a bíróság ítéletének.

Talán nem mindenki előtt ismert, hogy a Médiatanács a Budapest 94,2 MHz frekvenciára kiírt pályázat elbírálásakor 2015 januárjában a Mária Rádiót hirdette ki győztesnek. Ezt a döntést bíróság előtt támadta meg a frekvenciára szintén pályázó Műsor-Hang Zrt. Az így indult perben a bíróság azt mondta ki, hogy a Mária Rádió pályázata olyan hibában szenved, amely miatt nem lehet a pályázat nyertese, ezért a Médiatanács a Műsor-Hang Zrt.–t hirdette győztesnek.

A Mária Rádió azonban jelenleg jelentős médiaszolgáltatási jogosultságokkal rendelkezik országszerte: kilenc Budapest környéki helyi frekvencián szolgáltat ideiglenes hatósági szerződés alapján, ezen felül további kilenc vidéki telephelyen működik (Ajka, Cegléd, Celldömölk, Mór, Pápa, Sárvár, Telkibánya, Várpalota, Veszprém).

A Médiatanács ismeri és elismeri a rádióknak a társadalom építésében és a közösségek összetartásában betöltött jelentős szerepét, éppen ezért Magyarországon jelenleg 44 közösségi rádió és 28 kisközösségi rádió működik, amelyeknek nem kell médiaszolgáltatási díjat fizetniük a rádiós frekvencia használatáért, a testület ezzel is segíti működésüket, fenntartásukat. Ezen kívül a Médiatanács a rádiók – köztük a Mária Rádió – működését számos eszközzel támogatja: pályázatok útján pénzügyi támogatást nyújt a műszaki feltételeik javításához, fenntartásához, hozzájárul a mindennapi működés költségeihez, valamint műsorkészítési kiadásokat is finanszíroz. E pályázatokon a Mária Rádió is számos esetben sikerrel indult.

A rádiós frekvencia korlátozottan áll rendelkezésre, ezért írja elő a médiatörvény, hogy időközönként a sokszínűség biztosítása érdekében új pályázatok kiírásával biztosítani kell mindenki számára, hogy a pályázaton indulva rádiózás lehetőségéhez jusson.

A Mária Rádió az adott frekvenciát 12 évig használhatta, a jelenlegi versenyben pedig lehetősége volt ismét pályázni. A bíróság döntése szerint a benyújtott pályázata alulmaradt a versenyben, ezért kell beszüntetnie adását az eddigi frekvencián.

A Médiatanács azonban – az eddigiekhez hasonlóan – a jövőben is keresi a lehetőségét, hogy a fellendülést mutató rádiós piac igényeit kielégítve további olyan frekvenciákat találjon, melyek pályáztatásával széles társadalmi rétegek, közösségek igényeit kielégítő rádiós adások indulhatnak.

Ezeken a pályázatokon természetesen a Mária Rádió is egyenlő esélyekkel, jogszerű és méltányos elbírálást remélve indulhat.

Budapest, 2015. július 23.

A Médiatanácsért mondott imát megköszönve, tisztelettel és üdvözlettel:

Karas Monika

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke

(Forrás: NMHH, Kommunikációs Igazgatóság)

Hozzászólások   

#2 Gunyits László 2015-08-07 21:24
Kedves Karas Mónika !
Ideveszem a cikk egy állítását, és tisztelettel kérem, mutassa meg kerekre nyílt szememnek, mi az a hiba, amely a rádió működését meg tudta akadályozni.
" Mária Rádió pályázata olyan hibában szenved, amely miatt nem lehet a pályázat nyertese "
Köszönettel
#1 Keresztelő 2015-08-07 21:22
Kedves Karas Mónika !
Ideveszem a cikk egy állítását, és tisztelettel kérem, mutassa meg kerekre nyílt szememnek, mi az a hiba, amely a rádió működését meg tudta akadályozni.
" Mária Rádió pályázata olyan hibában szenved, amely miatt nem lehet a pályázat nyertese "
Köszönettel

You have no rights to post comments