Már több száz világvégehívő gyűlt össze a valamikor az i.e. kilencedik és tizenkettedik század előtt épült maja piramis, Kukulkán Temploma előtt, hiszen, ugye, a mai (pénteki) nappal véget ért a maja naptár, és egyesek szerint ez annak felel meg, hogy itt a világvége.
A Magyar Katolikus Családegyesület Elnökségének állásfoglalása az Alkotmánybíróság döntéséről
Már gyűlnek a maja templom elé a világvégét várók
Javított az ország
A magyar államadós-osztályzatok kilátásának javítását az államháztartási hiány csökkentésében és az államadósság-ráta stabilizálásában elért előrelépés, valamint a költségvetési és külső finanszírozási kondíciók javulása indokolja - közölte csütörtökön Londonban a Fitch Ratings.
Fundamentalisták által halálra ítélt író lesz a Könyvfesztivál díszvendége
A jótékonyság világnapjává nyilvánították Teréz anya halálának napját
Az ENSZ Közgyűlése magyar kezdeményezésre, konszenzussal nyilvánította a jótékonyság világnapjává szeptember 5-ét, Kalkuttai Teréz anya 1997-ben bekövetkezett halálának napját – közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel.
Az Alkotmánybíróság átdefiniálja a család fogalmát
Bizonyították Noé bárkájának létezését?
Megmentjük Európát
"Az irodalom Keletről jön. Négy magyar szerző visszaadja az európai kultúra erejét" címmel írt cikket a magyar-olasz író a legnagyobb példányszámú olasz napilap kulturális rovatában. Pressburger szerint a kultúrát is súlyosan érintő gazdasági válságban egyedül a szórakoztató és piaci bevételt biztosító könyvek jelennek meg.
Kodály Zoltánt köszönti a Google-logó
Kodály Zoltán zeneszerző születésének 130. évfordulóját ünnepli a Google-logója. Ebből az alkalomból a világszerte ismert Kódály-módszert ábrázoló kép látható a keresőoldal logójában. Íme: