Teréz anyát szentté avatták

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2016. szeptember 04. vasárnap

Több tízezer hívő előtt Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője szentté avatta Teréz anyát a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délelőtt. Már hajnalban elkezdtek gyűlni a zarándokok a helyszínen, több nemzetközi vezető is tiszteletét tette az eseményen - írja a BBC. A szentmisén Angelo Amato érsek először röviden felolvasta Teréz anya életrajzát, majd kérte a pápát, hogy kanonizálja a szentek között. Ferenc pápa ezután ezekkel a szavval a szentek sorába vette:

Kellő mérlegelés és az isteni közbenjárásért folyamodó imádságok után, kikérve püspök testvéreink tanácsát, kinyilvánítjuk, hogy Boldog Kalkuttai Teréz szent volt, felvezetjük a szentjeink közé, elvárva, hogy őt az egész egyház tisztelje!

A szertartásra Olaszországból több ezer hajléktalant szállítottak Rómába, mert Teréz anya a hozzájuk hasonlókkal töltötte egész életét, rajtuk próbált segíteni. 

(index)

You have no rights to post comments