A Sziriza győzelme óta sír a Krisztus-ikon

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2015. február 20. péntek

A radikális baloldali Sziriza párt győzelme - a január 25-ei görögországi választásokon - óta a helyi papok beszámolója szerint egyfolytában sír a keresztre feszített Jézust ábrázoló ikon. Tömegek áramlanak a korinthoszi Aszprokambosz Szent Miklósról elnevezett templomába, hogy a saját szemükkel lássák a zokogó Megváltót.

A festményen átlátszó, olajos, ragacsos, szagtalan folyadék csorog, amelyet a helyi papok ígérete szerint hamarosan szakértőkkel vizsgáltatnak majd meg, számolt be az olasz La Repubblicára hivatkozva a brit Daily Mail, amely a honlapján fotókat és videót is közölt a „csodáról”.
Dionüszosz Mantalosz korinthoszi érsek elmondta, hogy értesíteni fogja az esetről a görög Szent Szinódust, de figyelmeztetett, hogy a szakértői vizsgálat lezárulta előtt nem vonnak le a dologból semmiféle következtetést.
A jelenséget sokan már „Sziriza-csodának” nevezik. A zokogó ikon egyébként mintegy százéves lehet.
Alexisz Ciprasz új görög kormányfő – ateista lévén – megszegte az eddig hagyományt, és a választási győzelem után nem a görög ortodox egyház vezetője előtt tette le a hivatali esküt.

Világi reakció: Mindennapos, de legalább vicces
Jannisz Babuliasz görög oknyomozó újságíró az esettel kapcsolatban elmondta az amerikai Newsweek hetilapnak, hogy a zokogó ikon városi legenda, ami rendszeresen felbukkan Görögországban. „Ilyen sztorik állandóan nyilvánosságra kerülnek, de ez a mostani legalább vicces” – fogalmazott. Ő egyébként úgy véli, hogy környezeti okokból kezdhetett el folyóssá válni a festék az ikonon.
(origo.hu)

You have no rights to post comments