Keresztény gyerekeket fejeztek le - Anglia bekeményít

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. december 14. vasárnap

Négy keresztény gyermeket fejeztek le az Iszlám Állam terroristái – ezt állítja egy Irakban szolgáló anglikán lelkész. Andrew White szerint a dzsihádisták azért végeztek ilyen barbár módon a gyerekekkel, mert azok a felszólítás ellenére sem voltak hajlandóak áttérni a muzulmán vallásra.

Az Iszlám Állam kalifátusának kikiáltása óta napról napra hasonló brutalitású hírek látnak napvilágot, éppen ezért érthető, hogy a brit kormány elsőként bekeményít a hazatérni vágyó iszlamistákkal szemben: bemutatták az új terrorizmusellenes programot, amely – ha a parlament is rábólint – minden korábbinál nagyobb hatalmat ad a hatóságoknak a terrorgyanús személyekkel szemben.
Andrew White anglikán lelkész (kis képünkön) egyike a maroknyi keresztény szolgálónak, akik hosszabb ideig Irakban mertek maradni az Iszlám Állam térhódítása és kegyetlenkedése óta. A férfi az Orthodox Christian Networknek adott interjújában nyilatkozott először arról, hogyan űzték ki az Iszlám Állam terroristái a szeme láttára a keresztényeket Irakból. Elmondása szerint a bagdadi keresztények a bombázások és merényletek elől először ősi városukba, Ninivébe menekültek, biztonságot remélve. Egy napon azonban itt is megjelentek a terroristák hírhedt fekete zászlóikkal, és elkezdték gyilkolni a keresztényeket. White szerint rengeteg embert mészároltak le, voltak teljes családok, akiket egyszerűen félbevágtak a dzsihádisták.
A lelkész beszámolt egy másik brutális esetről, amikor egy iszlamista nyíltan választás elé állított egy felnőtt keresztény férfit: vagy utánamondja azokat a szavakat, amelyekkel megtagadja bibliai hitét és áttér az iszlámra, vagy ott helyben megöli gyermekeit. Az apa végül megmentette gyermekei életét, de az eset után azonnal felhívta White-ot, és kétségbeesetten azt kérdezte tőle, hogy vajon Jézus meggyűlölte-e őt, amiért megtagadta. A lelkész erre azt a válasz adta: Jézus szeret téged, és örökké szeretni fog.
Egy hasonló esetben azonban a bátor keresztény gyermekeknek szó szerint mártírhalált kellett halniuk. White beszámolója szerint a terroristák sorba állították a fiatalokat, és felszólították őket, hogy mondják utánuk a szöveget, amellyel muzulmánokká válnak. Négyen közülük – mindegyikük 15 év alatti volt – kiálltak a sorból, és kijelentették, hogy Jézust szeretik, mert ő mindig velük volt. A terroristák ott és azonnal levágták mindegyikőjük fejét.
Andrew White – aki most Jeruzsálemben lakik – maga is kénytelen volt elhagyni az országot, miután egyre több halálos fenyegetést kapott a dzsihádistáktól. Végül a canterburyi érsek a saját biztonsága érdekében felszólította, hogy meneküljön el Irakból.
Ha az Iszlám Állam mégsem végez azonnal a „hitetlen” gyermekekkel, sok esetben eladják őket rabszolgának. Nemrég kiszivárgott a terrorszervezet vezetőinek útmutatása: az egy és kilenc év közötti jazidi kislányokat 170 dollár körüli áron kell értékesíteni szexrabszolgának.
(hetek.hu)

Hozzászólások   

#2 Boros Gábor 2014-12-15 10:43
Még egy dolog eszembe jutott ennek kapcsán. Ugye annak idején nem allah imádói hanem pogány görög és római istenek imádói ugyanezen ok miatt mészároltak fiúkat, lányokat, nőket és férfiakat. Eszembe jutottak most a sivatagi szentek, akik elmenekültek ez elől az üldözés elől. Csakhogy ők nem azért menekültek, mert attól féltek, hogy megölik majd a testüket. Hanem attól, hogy olyan kínzásnak vetik majd alá őket, hogy a fájdalomtól végül megtagadják Krisztust. Ez viszont már bölcs döntésnek mondható. És sziklaszilárd Krisztus-szeret etnek.
#1 Boros Gábor 2014-12-15 09:56
Érdemes olvasni a Szentek Életét. Ott szó sincs arról, hogy a hitükért megkínzottak vagy kivégzettek bosszút akartak volna állni, sem a hozzátartozóik. Sőt, akik életben maradtak, azok amiatt voltak szomorúak, hogy ők nem adhatták életüket Kritsztusért.

Ezek a nagyhatalmak arra használják fel a keresztény értékeket, hogy gyilkolhassanak és végbevihessék terveiket az Új Világrend felállításában. Nem, nekik nem érdekük, hogy mártírokként magsztalják az Egyház vértanúit. A keresztények meggyilkolását megbosszulandó és gyűlöletkeltő írásokon közlik a médiában és erre ajnározzák a hamis keresztényeket is, akiknek már nem dicsőség Krisztusért életüket adni.

You have no rights to post comments