Ferenc pápa kiközösített egy pedofil argentin papot

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. november 07. péntek

Ferenc pápa kiközösítette José Mercau argentin papot, akit 2011-ben 14 évi börtönbüntetésre ítéltek négy tizenévessel szembeni szexuális visszaélésért, jelentették be hivatalosan.

Mercau a Buenos Aires északi részén lévő San Isidro egyházmegye egyik templomának plébánosa volt, amikor a bűncselekményeket elkövette. Mindössze 15 napot töltött börtönben, majd egy kolostorban tartották őrizetben, végül idén márciusban szabadon engedték.

A pedofil papok áldozatainak szószólói üdvözölték a pápa lépését, de hozzátették, hogy az egyháznak még határozottabbnak és szigorúbbnak kell lennie az ilyen esetekben, írja az MTI. Egy gyermek megrontása a legborzalmasabb és legmocskosabb, amit csak el lehet képzelni − mondta Ferenc pápa még júliusban az olasz La Repubblica lapnak, majd hozzátette: „Megbízható adatok az egyházon belüli pedofíliát két százalékra értékelik. Ennek az adatnak meg kellene nyugtatnia, de bevallom, egyáltalán nem nyugtat meg. Ellenkezőleg, nagyon súlyosnak találom. Két százalék a pedofil pap, közöttük van püspök és bíboros is. És még ennél is többen vannak, akik tudnak róla, de hallgatnak, büntetnek anélkül, hogy felfednék az okát. Én ezt a helyzetet fenntarthatatlannak tartom, és szándékomban áll a megkívánt szigorúsággal fellépni ellene"

Februárban már kizárt egy papot, Marco Mangiacasale volt comói tiszteletest pedofília miatt Ferenc pápa. Ráadásul már azelőtt hozta meg döntését, mielőtt az olasz bíróság jogerősen elítélte.

(MTI)

Hozzászólások   

#1 gabi 2014-11-07 19:54
Azt is közölni kellene, hogy ezek homokosok is?

You have no rights to post comments