800 milliós magyar rajzfilm készül Salamon királyról

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. június 19. csütörtök

200 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap a Salamon király legendáját feldolgozó egész estés animációs filmet. Temple Réka producer vezetésével a Cinemon Studio részvételével a József Attila-díjas Böszörményi Gyula forgatókönyvíró közreműködésével készül a közel 800 millió forint összköltségvetésű családi rajzfilm. A Salamon király legendája rendezője a belga származású Albert Hanan Kaminski, aki több népszerű animációs filmet, köztük a Babar: Az elefántok királya és a Pettson és Findusz-t is jegyzi.

A sztori Salamon kamaszfiúból felnőtt férfivá válásának kalandos történetét meséli el, és bemutatja a Mediterrán térségben élő kultúrák sokszínűségét, Ázsia, Afrika és Európa közös örökségét, a három nagy vallás bölcsőjét egyaránt - áll a Filmalap közleményében.

A várhatóan 2016-ban gyerereknapon mozikba kerülő film a hagyományos rajzanimáció alapjait használja fel a legmodernebb digitális technika segítségével. A Salamon király legendája a magyar Cinemon Studio és az izraeli Eden Productions koprodukciójában készül.

Temple Réka számos animáció elkészítésében vett részt, ő a producere például a Gryllus Vilmos Maszkabál című animációs filmjének. Reméljük a Salamon király legendájának képi világa annál összetettebb lesz majd.
(index)

You have no rights to post comments