Egy okkal több

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Enélkül a cikk nélkül is tudjuk, milyen nagy szükség van a hitoktatásra a gyermekek számára. Hogy megtanulhassák, a szeretet törvényeit, köztük is legelőször azt: "Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs." Remélem azt is, hogy a mindennapi testneveléssel és a sportolási lehetőségek bővülésével sokan el tudnak szakadni a cseppenként mérgező internettől, amelynek helyes használatára is megtanítják őket. Persze ez nem megy máról holnapra, de érdemes nekifeszülni. Szép és értelmes harc. pax m.

tettei szerint

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Azt gondolom, hogy Jézus szemében "karaktergyilkosság" és az utalásban megfogalmazott "keresztény karaktergyilkosság" között nincs különbség. Mindenkit lelkülete, szándékai, tettei alapján fognak megítélni.

gyermekeinkért

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
A szeretet teszi alkalmassá a megfelelő tanítás hordozására a templomot az egyházat. Szeretni pedig erő alkalmazásával, az alkalmatlanok kizárásával nagyon nehéz. A szép rendet megtartani pedig kötelességünk. Mindezeket a családra, mint alapegységre is értem. Ez pedig szép és értelmes élet lesz, hogy utaljak az előttem szóló szavaira.

..

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Ha hisszük, hogy Jézus Krisztus Második Eljövetele akár a mi életünkben megtörténhet (hiszen nem tudjuk, sem a napot, sem az órát) akkor azt sem árt körültekintően figyelni, hogy az Antikrisztus is a mi életünkben jön el és sokakat (sajnos) megtéveszt. Mert nem mindenki tudja ám, hogy Jézus újból emberi testben nem jön el, Ő már eljött gyógyított, csodákat tett és újra felhőkön nagy hatalommal és dicsőséggel tér vissza.

Ezt meg lehetne kérdezni

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Gabi! Ezt bizony meg lehetne kérdezni minden háborúnál, sőt minden családi konfliktusnál is. De ha mi belemegyünk - ámbár mi is értelmes emereknek tartjuk magunkat -, akkor hogyan csodálkozhatunk, ha az ördög is belemegy? A gyűlölet felülírja a józan észt. Másrészt a sátán nem hisze Istennek... Puszi! Gyula

A gőg

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
A kérdésen én is elgondolkodtam, és (bár nem vettem elő szentek idevonatkozó írásait), a sátán megátalkodottságát a gőg okozza, vagyis az, hogy nincsen benne alázat. Mivel nem hajlandó elismerni az igazságot (annak megkérdőjelezhetetlen ismeretében sem), bocsánatot sem kér, sőt, még ő pózol a sértett szerepében. (Régi kérdés, hogy mi lenne, ha a sátán mégis bocsánatot kérne, de ezt többek közt Aquinói Szent Tamás lehetetlennek tartotta.)

Dr. Kelly Bowring pozitív véleménye MDM-ről

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Dr. Kelly Bowring, neves amerikai katolikus teológus pozitív véleménye Maria Divine Mercy írországi próféta által közvetített üzenetekről: "Az igazság az, hogy az MDM által közvetített üzeneteken való elmélkedés, és azok terjesztése is megengedett. Ez egy egyszerű tény, ellentétben minden ellenkező véleménnyel… és ezt jó hírű teológusként mondom. És a katolikusoknak hasznukra válik mind a meghallgatása, mind a terjesztése ezeknek az üzeneteknek." Nyilatkozata bővebben: http://www.uzenetek.eu/fontos/a-nagy-harc-megkezdodott/

Ébresztős komment

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Méltányolva mindenki egyéni felfogását és hozzáállását, csendesen hadd jegyezzem meg, hogy annak idején, amikor Jónás figyelmeztette a niniveieket, ahelyett, h. kicsi és nagy, de még az állatok is 40 napos böjtbe fogtak, ők is mondhatták volna, hogy: "csak szöveg és felesleges riogatás", "fenyegetőzik", "ne rémítgessük a népet, úgyis nagy mindenkin a teher..." És Keresztelő Szent János, ő mit hirdetett? Térjetek meg! Bűnbánat! Ő is riogatásból mondta?

Az előző ellenérvelés

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Máj. 25.-én már olvashattuk a Szeretetföldje honlapon, Z. Levente osztotta meg, de talán nem árt még egyszer: Fr. F. Elsinger válaszlevele Mark Miravalle professzor úr részére! Ügyesen adja elő a MDM-től származó üzenetek hitelességével kapcsolatos ellenvetéseit, de Önnek valamennyi érve a racionális teológián alapszik. Látszólag arra a következtetésre jut, hogy ez a Mária egy félrevezetett és tiszteletlen ír háziasszony, aki kiagyalja ezeket az üzeneteket… saját képzeletéből. Mások az Ön érveit úgy használják fel, hogy azt állítják, ezek az üzenetek sátáni eredetűek, feltehetően valamilyen gonosz szellem által ihletve. Ha Mária egyszerűen egy félrevezetett asszony, hiperaktív képzelőerővel, akkor lehetséges kellene, hogy legyen megismételni azt, amit ő tesz. Lenne szíves találni egy másik személyt, aki saját képzelőerejéből szerkesztene egy, az “Igazság könyvé”-hez hasonló művet! Azt a véleményt, hogy ezek az üzenetek egy gonosz szellem szüleményei, én nem tudom elhinni, Ön igen? Miféle gonosz szellem kérné a legszentebb Rózsafüzér naponkénti elimádkozását? Vagy javasolná az Irgalmasság Rózsafüzérének naponkénti elimádkozását a megrögzött bűnösök megtéréséért? Vagy az Oltáriszentség imádását és a naponkénti szentmisén való részvételt, valamint a katolikus Egyház hagyományos tanításaihoz való hűséget? Van egy másik kérdésem, ha szabad. Racionális teológiai érveivel, kérem, magyarázza meg, hogyan lett a farizeus Saulból Pál, a pogányok apostola? Jézus már megalapította Egyházát Péterrel, mint az Ő földi helytartójával, legalább két másik apostollal, Jakabbal és Jánossal, szintén ezen a területen. Hogyan mert Jézus az egyházi hierarchiától függetlenül cselekedni és megtéríteni Sault, váratlanul, Saját akaratából? És nem csak megtéríteni, de tanítani az Evangéliumra és apostolává felkenni őt, mindezt Pétertől függetlenül? Hogyan történhetett ez, ha Jézus kényszerítve van, hogy mindig és mindörökre csak a Saját Egyháza hierarchikus tekintélyének korlátain belül cselekedhet? Ha elejétől elolvassa ezeket az üzeneteket, számomra teljesen világos, hogy maga Jézus az, aki nem csak a kezdeményezést, de a teljes felelősséget is vállalja e könyv tartalmáért. Jézus több alkalommal emlékezteti Máriát arra, hogy “te vagy az írnok, Én Vagyok a szerző.” Miravalle professzor úr, ha Ön ugyanezt az analitikus okfejtést használja a Szentírás vizsgálatára, egy halom eretnekséget fog találni! Jézus azonban figyelmeztet bennünket, hogy ne védelmezzük az Ő Szavát. Ezért azzal a kijelentéssel fejezem be, hogy részemről, majdnem egy év imádság és megkülönböztetés után, elfogadom ezeket az üzeneteket szó szerint, kinyilvánítva a katolikus Egyház hagyományos tanításához való teljes hűségemet, különösen, ahogyan Boldog II. János Pál pápa meghirdette a napjainkban. Fr. F. Elsinger

Nagy a figyelmetlenségd

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
„Az igazság az, hogy az MDM által közvetített üzeneteken való elmélkedés, és azok terjesztése is megengedett. Ez egy egyszerű tény, ellentétben minden ellenkező véleménnyel… és ezt jó hírű teológusként mondom. És a katolikusoknak hasznukra válik mind a meghallgatása, mind a terjesztése ezeknek az üzeneteknek.” olvasható fenti írásban. „Jó hírű teológus” nem vagyok, de véleményem van az MDM üzenetről. Nem kedvező. Akkor sem volt kedvező, amikor még XVI. Benedek pápa nem mondott le. De Ferenc pápa megválasztása óta kifejezetten veszélyes üzenetnek tekintem az NF-et, és annak köztudottan rejtőzködő – mondhatni alattomos -- terjesztőjét. Szomorú tapasztalatom, hogy a hívőket mennyire megzavarta pusztán az igazodás a kiérdemesült ill. a hivatalban lévő pápához. „Jó hírű teológus” nem említi azt a tényt, hogy a jelenlegi pápát ugyanazon szabályok szerint választották, mint elődjét. „Az az állítás, amely arról szól, hogy Benedek igazi volt az utóda hamis lesz, az isteni kinyilatkoztatással már első ránézésre sem egyezik! Ha Benedek valódi volt, akkor az ő jogerősen megválasztott utóda is csak valódi lehet. Itt látszik az ördögnek ugyanaz a kézírása, amellyel kezdetektől fogva széjjeltépte az Egyházat és Isten hűséges híveit. /.../ Amikor lemondott Benedek, még mint pápa, előre hűséget és engedelmességet fogadott utódjának, akit majd megválasztanak. És most, akik a megválasztott pápát elutasítják azzal, hogy nekik Benedek maradt a pápa, ha másként cselekszenek, mint Benedek, akkor nincs Benedekjük sem! Már senkijük sincs, mellékvágányon vannak.” (Az idézet a Mária Kora ez évi 2. számából.) „Jó hírű teológus” túlságosan nagyvonalúan viszonyul mindazon tévedéshez, amit MDM naponta zúdít követőire. Lelke rajta. Valóban nincs tiltva a jelenések, víziók közlése, -- sőt az átelmélkedés sem -- de ez nem ment fel senkit a felelősség alól. "Minden szabad", de nem minden használ. "Minden szabad", de nem minden szolgál javunkra.” olvassuk az 1 Kor 10, 23-ban. „Jó hírű teológus” a következőkben megírhatná talán azt, mennyit ártott az MDM üzenet a katolikus egyháznak és híveinek. Vagyis a nem jó gyümölcsöket számba vehetné. Ha egyáltalán érdeke fűződik hozzá. De az Egyház továbbra is megkülönbözteti az igaz és hamis üzeneteket, s ha éppen a pápa ellen akarja buzdítani olvasóit egy írás, azt jobb el se olvasni. „Jó hírű teológus”-ra Isten áldását kérem. pax margó

az biztos (Ferenc pápáról)

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Anélkül, hogy belemennék a vitába, egy dolgot szeretnék megjegyezni: Ferenc pápa eddigi m?ködése nem támasztja alá azokat a félelmeket, amiket a Nagy Figyelmeztetés üzenetekben megfogalmaztak. Én úgy látom - és ezt támasztják alá a honlapunkra is feltett cikkek és írások róla -, hogy buzgó és krisztushív? ember, aki kiáll a szegények és elesettek mellett, az emberi élet szentségéért a fogantatástól a halálig, a keresztény hit tisztaságáért, az Eucharisztia tiszteletéért,,, Ha ez az ember antikrisztusi, akkor hihetetlenül ügyes színész már ötven éve - de ezt nehezen képzelem róla...