Magyar nyerte a skót antirasszista plakátversenyt

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2013. április 12. péntek

Rasszizmus elleni országos kampány része lesz egy Edinburghben tanuló magyar grafikus plakátja, amely első helyezést ért el a Show Racism The Red Card (SRRC) nevű brit jótékonysági szervezet által Skócia szerte meghirdetett versenyen. (képpel)

Az Edinburghi Egyetemen tanuló 26 esztendős Slezák Zsuzsanna elmondása szerint nagy "megtiszteltetés" számára, hogy munkájával, amely egy nemzeti kampány része lesz, első helyezést ért el az SRRC által meghirdetett versenyen.

A rasszizmus ellen küzdő jótékonysági szervezet híres futballisták segítségével küzd az előítélet ellen. Több mint kétezer pályamunka közül választották ki a nyertes munkát, amelyen emberi ujjlenyomatok sorakoznak egymás mellett "Válassz egy fehéret" felirat kíséretében.

rs
Slezák ZsuzsannaFotó: Ian Rutherford

A Budapestről származó grafikus tervező többek között saját tapasztalataiból merített inspirációt, mivel maga is bevándorlóként érkezett tavaly a skót fővárosba. "Tisztában vagyok azzal, hogy az SRRC elsősorban a sporttal és a focival van összefüggésben, de én igyekeztem olyan dolgokat is figyelembe venni, amelyek mindannyiunkban közösek" - idézte Slezákot a The Scotsman online kiadása.

(MTI)

You have no rights to post comments