Meglepő fordulat: tilos lesz homoszexuális párokat összeadnia az anglikán egyháznak

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. december 13. csütörtök
Érdekes fordulatokat vesznek az azonos neműek házasságának legalizálására irányuló törekvések Nagy-Britanniában.

A jelenleg kormányzó konzervatív-liberális koalíció már korábban elhatározta, hogy legalizálja az azonos neműek házasságát Angliában és Walesben. Mivel azonban pár egyház, így az anglikán és a katolikus is határozottan tiltakozott a terv ellen, ezért az előbbi esetében – lévén államegyház – a parlament a kormány legújabb határozata szerint valószínűleg úgy dönt, hogy egyszerűen megtiltja számára az azonos nemű párok összeadását – jelentette be Maria Miller kulturális miniszter a BBC híradása szerint.

A Katolikus Egyház nem államegyház, így arra vonatkozóan természetesen nem hoz jogszabályt a londoni parlament, ahogy a többi egyház is szabadon dönthet majd a kérdés felől. Kötelezni egyetlen vallási közösséget sem fognak az azonos nemű párok összeadására.

A brit Munkáspárt csalódott az anglikán egyházra vonatkozó döntést illetően, de magát az azonos neműek házasságát támogatni fogja a parlamentben.

Miller tájékoztatása szerint a vallásszabadság védelmében hoznak pár olyan intézkedést, amely félreérthetetlenné teszi, miként is kell érteni majd az azonos neműek házasságát, és hogyan kell alkalmazni a 2010-es egyenlőségi törvényt. Eszerint egyetlen egyház sem kötelezhető azonos neműek összeadására, sem az egyes lelkipásztorok; és épp a vallásszabadság miatt döntöttek úgy, hogy a jelenleg érvényes anglikán kánonjogra alapozva az azonos neműek házasságára vonatkozó törvény kifejezetten tiltani fogja, hogy az anglikán egyház azonos nemű párokat adjon össze.

A törvénytervezetet, amely engedélyezné az azonos neműek házasságát, egyébként a toryk, azaz a Konzervatív Párt soraiban is legalább száz képviselő ellenzi.

Magyar Kurír

(szg)

You have no rights to post comments