Idén is megnyílt az ország legnagyobb természeti szabadulószobája

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2026. július 19. vasárnap

Mesevilágba kalauzolja idén látogatóit a kiszombori kukorica-útvesztő, amely július 18-án nyitotta meg kapuit. Az immár országos hírű labirintus – vagy ahogy ők hívják, a nagy természeti szabadulószoba – témája minden évben más: tavaly például a Naprendszer bolygóinak akkori együttállása ihlette az útvesztő térképének rajzolatát, de volt, amikor a falu nevezetessége, a tornyos kastély vagy éppen a makói születésű Galamb József által tervezett Ford T-modell, írja a Délmagyar.

A 4 és fél hektáros kukoricatáblában most is kézi erővel, azaz a szárakat még hetekkel ezelőtt, térkép alapján kikapálva alakították ki a mintegy 2 és fél kilométeres útvonalat – mondta  Endrész Erzsébet, a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör vezetője. Az útvonal egyes állomásain most is lesznek rejtvények, játékos feladatok; a helyes megfejtők ajándékokat kapnak, illetve szombatonként kisebb pénzjutalmat is kisorsolnak köztük.
Az útvesztő július 18. és augusztus 22. között látogatható minden nap délután öt órától. Belépőként adományjegyet kell váltani a civil szervezet programjait segítve.
(sokszinuvidek.24.hu)

You have no rights to post comments