Hatszáz dollár egy gyerekkatona, ezer dollár a feleség

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. október 12. péntek

Maliban váltságdíjakból és drogkereskedelemből halmozzák fel a pénzüket az ország kétharmadát irányító iszlamisták, a családoktól pedig gyerekeket visznek el, hogy katonákat neveljenek belőlük, jelentette ki ma Ivan Simonovic, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkárhelyettese New Yorkban. Egy fiatal fiúért hatszáz dollárt adnak, ha beáll harcolni.

A helyiek helyzetéről a térségben tett látogatása után számolt be a főtitkárhelyettes. Szerinte a női jogok felháborítóan korlátozottak a területen. A statisztikák alapján jelentős az aránya az egyedülálló anyáknak és terhes nőknek. A nőket ugyanakkor belekényszerítik házasságokba, kevesebb, mint ezer dollár egy feleség. Néhányukat prostitúcióra késztetik, miután egy férfi nem kíván többé együtt élni a piacon választott társsal.

A bűncselekmények ellen keményen fellépnek a hatóságok, az emberi jogokat pedig egyre inkább földbe tiporják. Az elmúlt időszakban három nyilvános kivégzést, nyolc csonkítást és két korbácsolást valósítottak meg. A börtönökben embertelenek a körülmények.

A helyi vezetőket arra figyelmeztette az ENSZ, módosítsanak intézkedéseiken, ha a szervezet segítségére számítani szeretnének. A ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai attól tartanak, hogy az al-Kaidával is kapcsolatot tartó szélsőségesek saját javukra fordítják majd a Mali északi részén uralkodó anarchiát.

(index)

You have no rights to post comments