Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 602 vendég és 0 tag böngészi
Az uniós főképviselő szerint emberiesség elleni lépés + ima a békéért
A vegyi fegyverekkel folytatott hadviselés teljes leállítását, illetve az ilyen jellegű fegyverekkel elkövetett támadások elkövetőinek felelősségre vonását sürgette szerdán az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a vegyi háborúk áldozatainak november 30-i emléknapja előtt kiadott közleményében.
Senkinek, sehol, soha, semmilyen körülmények között nem szabadna vegyi fegyvereket bevetnie; a vegyi fegyverek használata a nemzetközi jogba ütközik és háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekménnyel ér fel – idézi az MTI Josep Borrell közleményét.
A főképviselő „a világ legsikeresebb leszerelési szerződésének” nevezte a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt (CWC), azonban rámutatott arra, hogy az elért eredmények ellenére a vegyi fegyverek ismételt felbukkanása továbbra is fenyegetést jelent a globális békére és biztonságra.
„A világ még mindig szembesül ezen borzasztó fegyverek elrettentő következményeivel” – intett Borrell.
A főképviselő aláhúzta, hogy bár az egyezmény tiltja a zavargások megfékezésére szolgáló szerek háborúkban történő használatát, egyre több jel mutat arra, hogy Oroszország bevet ilyen fegyvereket ukrán katonák ellen, valamint szándékosan intéz támadást Ukrajna polgári ipari létesítményei ellen, kitéve ezáltal a lakosságot is a mérgező vegyszerek hatásainak. Emellett hangsúlyozta, hogy az unió támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek felelősségre vonnák mindazokat, akik Szíriában és más térségekben vetettek be ilyen jellegű fegyvereket.
A békétlenség, viszály, háború megöli a szeretetet és romba dönti az egész világot. Ezért kérünk Béke Fejedelme, szentséges Istenünk, hogy hozd el a békét a szívünkbe, békét a családunkba, békét egyházunknak és hazánknak, békét Ukrajnának és Oroszországnak, Izraelnek és a palesztinoknak, békét Ázsiának és Afrikának, békét minden népnek és az egész teremtett világnak! Szabadíts meg minket a gonosztól, a gyűlölet, viszály és háború szítóitól, haszonélvezőitől, antikrisztusi vezetőktől és minden megszálló hatalomtól! Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...