800 éves templomromot újítottak fel Somogyban
A Somogyszentpál mellett található templomrom a negyedik műemlék, amelynek felújítása a ROM Vándor keretében valósult meg.
Átadták a megújult Varjaskéri templomromot Somogyszentpálon, a helyreállítás a Market Építő Zrt. által életre hívott ROM Vándor program részeként valósult meg 30 millió forintból. A szakemberek a feltehetőleg román stílusú, XIII. század végéről származó épített örökségen jelentős állagmegóvási, restaurálási és környezeti munkálatokat végeztek, amelynek során többek között javították a falfelületet, pótolták az omlásokat és stabilizálták a templomfalat – írta meg az Építészfórum.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának „Példamutató Műemlékgondozásért Díjjal” elismert, az épített örökségeink felfedezését, megóvását és népszerűsítését célzó kezdeményezésnek köszönhetően 2022-ben a Zsámbéki-medencében található Töki romtemplom, tavaly az Aszófői Kövesdi templomrom, míg idén nyáron a Tatabánya külterületén található Csákányospusztai templommaradvány és környezete újult meg.
A restaurátori terv alapján elsőként megtisztították, majd konzerválták a meglévő falfelületet és fúgákat. Utána az eredeti téglák felhasználásával pótolták a falomlásokat, valamint újraépítették a falkoronát, mindezt a 800 éves épületmaradvány tájba illeszkedő szoborszerű sziluettjének megőrzésével. Az esztétikai és történeti értékek, valamint a poétikus rom és a táj természetes, harmonikus viszonyának megőrzése mellett kisléptékű kortárs kiegészítést kapott a műemlék: a téglafalhoz erősített Corten acél kapuelem egyszerre stabilizálja a szerkezetet és jelzi az egykori kapu helyét és léptékét, kijelölve a tér szakrális fókuszpontját, illetve betölti az információs tábla szerepét is.
A felújítási munkálatok együtt jártak a rom környezetének tereprendezésével. Ennek megfelelően megvalósult a hatékonyabb felszíni vízelvezetés, a föld magasságát a templom fala mentén a középkori szintre süllyesztették, valamint földhalmokkal jelölték a rom körül az egykori cinterem, a templom és a sekrestye alapfalait. A templommaradványt körbeölelő környezet szintén új életre kelt az orgonabokrok nyírásával, illetve a terület gyepesítésével.
Az átadáson Krenn Tamás, a Market Építő Zrt. főmérnöke és a ROM Vándor program projektvezetője kiemelte, hogy reményeik szerint a vállalat által indított CSR kezdeményezés révén újjá varázsolt romok a kirándulók számára vonzó úticélokká válnak.
Ha valaki szeretné végigjárni az eddig elkészült négy helyszínünket, annak 203 kilométert kell gyalogolnia dombokon-völgyeken keresztül. Gyakorlott túrázóként mondhatom, hogy megéri elindulni, mert útközben számtalan ilyen, mint a varjaskéri és ehhez hasonló gyönyörű tájjal, látnivalóval találja szembe magát az ember, köztük a mi felújított, felfedezésre váró rom helyszíneinkkel – hangzott el az október 18-ai eseményen Krenn Tamás avatóbeszédében.
A ROM Vándor program több mint 100 rom feltérképezésével és mintegy 50 bejárásával kezdődött három évvel ezelőtt. A többéves időszakot átölelő program célja, évente egy-két Árpád-kori szakrális műemlék helyreállítása, megmentése, rehabilitációja. A feladat nem egyszerű. Mindegyik műemlék más-más adottságú, előre nem látható műszaki problémákkal rendelkezik, ezért eltérő megoldásokat, egyedi előkészítést igényelnek.
A ROM Vándor programban jelenleg további öt helyszínt vizsgálnak és készítenek elő párhuzamosan.
(sokszinuvidek.24.hu)