Kicsi, de fontos eredményt sikerült kiharcolni...

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2024. szeptember 08. vasárnap

Egy jó példa arra, amikor egy önkormányzat küzd a közösség érdekeiért: Egy korábban lezárt partszakaszt sikerül visszahódítani, és újra bárki számára hozzáférhetővé tenni Zánkán. Hét éven át harcolt az önkormányzat azért, hogy a Csemetekert utcában egy 261 méteres szakasz megkapja a fennmaradási és forgalomba helyezési engedélyét.

Filep Miklós polgármester elmondta, a zánkai Erzsébet-tábor, a volt úttörőtábor partjától nyugatra, a 2019-ben épült zánkai Zen Garden Resort – ez pedig a volt ERDÉRT faipari vállalat üdülője – területe mögött húzódik Zánka új parti sétánya – írta meg a HírBalaton.
Az üdülőterület tulajdonosváltásai során, a Zen Garden előtti tulajdonos ígérete ellenére nem tette hozzáférhetővé az önkormányzati tulajdonban lévő partszakaszt a közforgalom számára. Ezért az önkormányzat egy a vízpartszabályozási rendeletben és a helyi építési szabályozásban is szereplő, 150 méternyi útszakaszra kisajátítási eljárást indított.
Magára a sétány kialakítására pályázati támogatást szerzett a település.
A sétányon, amely másfél-két méter szélességben térkőburkolatot kapott, lehet horgászni, kutyát sétáltatni, biciklizni is, de madárodút, és két rovarhotelt is létrehoztak.
Immár lassan húsz éve szabályozták azt, hogy a balatoni vízparti települések partszakaszának legalább 30 százalékán sétányt kell kialakítani. Zánka partszakasza 2500 méter hosszú, amiből a most megépült résszel együtt is csak 13,6 százaléknyi, azaz 340 méternyi a vízparti sétány.
(economx.hu)

You have no rights to post comments