Indul a magyar űrhajós az űrbe

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2024. július 25. csütörtök

Kapu Tibor kutatóűrhajós egy Crew Dragon űrhajó fedélzetén fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra, ahol egy kéthetes tudományos misszió vár majd rá.

A legújabb sajtóértesülések szerint véglegesítette a kutatóűrhajós-misszióról szóló megállapodását a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és az Axiom Space. Kapu Tibor (akinek tartalékosa Cserényi Gyula) legalább 14 napot fog a Nemzetközi Űrállomáson eltölteni az Axiom-4 űrrepülés során. Érdemes megemlíteni, hogy a leszállási területen uralkodó időjárástól függően akár pár nappal még több is lehet ebből, ha várni kell a körülmények javulására. A magyar kiválogatást május végén zárták le, ekkor választották ki a két jelöltet a feladatukra.
Ha marad a jelenlegi felállás, akkor az amerikai Peggy Whitson lesz a parancsok, a maradék három ülésben pedig a magyar Kapu Tibor, a lengyel Sławosz Uznański, és egy indiai űrhajós kaphat majd helyet. Egyelőre nem tudni hogy ki lesz a Crew Dragon pilótája, de ismerve a tényt hogy a négy indiai űrhajósjelölt mindegyike a Légierő kötelékéből érkezett, nem lenne meglepő ha majd a kiválasztott kapná meg ezt a feladatot. Az Axiom a SpaceX-et bízta meg a küldetés lebonyolításával: a Kennedy Űrközpont LC-39A startállásáról fog útnak indulni a Dragont szállító Falcon-9, legkorábban idén ősszel, de pontos dátumot még nem közöltek.
(spacejunkie.hu)

You have no rights to post comments