Újabb lépések az Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ellen

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2024. március 28. csütörtök

Megvonták a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség bejegyzett egyházi státusát, Iványi Gábort pedig gyanúsítottként hallgatták ki... részletek:

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség március 28-án, csütörtökön 9 órára gyanúsítottként idézte be Iványi Gábort, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnökét. A gyanúsítás részleteiről nem közöltek információt – írja a MET közleményében.
„A hét folyamán további tíz vezető munkatársunkat idézte be tanúként a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya, egy másik kollégánknál pedig adóellenőri vizsgálatot tartanak.
A Kúria nemrég jóváhagyta az Ügyészség indítványát, és visszavonta a MET bejegyzett egyházi státuszát. Az Alkotmánybírósághoz nyújtottunk be panaszt, még nem született határozat. Az összehangolt hatósági vizsgálatsorozat, illetve a 13 éve tartó diszkriminatív kormányzati intézkedések az egyházüldözés gyanúját keltik. A MET minden lehetséges eszközzel küzd intézményei működtetéséért és megtartásáért, tárgyalásra és megegyezésre törekszik az illetékes állami intézményekkel” – áll a közleményben.
(telex.hu)

You have no rights to post comments