Cigányok között lakott a püspök

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. július 19. csütörtök
Orosz Atanáz görögkatolikus püspök néhány paptársával együtt egy héten keresztül Rakacán lakott, hogy testközelből tapasztalja meg a cigány hívek gondjait, problémáit. Az utolsó napokban tartották a nyár elején megalapított Cigánymissziós Bizottság első ülését. 

A bizottság civil és egyházi tagjai megismerhették az Exarchátus lelkipásztori tervében szereplő cigánypasztorációs irányelveket, valamint azt a vatikáni dokumentumot, amelyet 2006-ban adott ki az Apostoli Szentszék Irányelvek a Cigánypasztorációban címmel. Ennek fényében beszéltek tapasztalataikról, eredményeikről, kudarcaikról és a munka szervezettebb folytatásáról.
A papok és az elkötelezett világi hívők példásan kiveszik részüket a hátrányos helyzetű családok segítéséből, abból az evangéliumi gondolatból kiindulva, hogy „amit a legkisebbel tesztek, velem teszitek”. Ennek szellemében kívánják elindítani a cigány hívek körében végzett missziós munkát, az evangélium tiszta tanításának továbbadását. Azok a civil és egyházi önkéntesek, akik szívesen részt vállalnak az Exarchátus cigánymissziós munkájában, a ciganypasztoracio[kukac]gmail.com e-mail címre írhatnak.

Miskolci Apostoli Exarchátus/Magyar Kurír

You have no rights to post comments