Sarkvidéki büntetőkolónián találták meg Navalnijt

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2023. december 26. kedd

Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikust, akinek hollétéről három hete nem voltak értesülések, az Oroszország sarkvidéki területén található Jamali Nyenyecföld egyik fegyintézetébe helyezték át – közölte hétfőn sajtótitkára, Kira Jarmis az X-en.

A tájékoztatás szerint Navalnij a hármas számú fegyintézetbe került, amely az ötezer lakosú Harp településen található.
Hozzátartozóinak és támogatóinak december eleje óta nem volt tudomásuk hollétéről. Egy nyári bírósági ítélet értelmében Navalnijnak börtönbüntetését egy szigorúbb fegyintézetben kell letöltenie, mint amilyenben korábban volt, ezért áthelyezését valószínűnek tartották.
Navalnij ellen a moszkvai városi bíróság augusztus 4-én a következő (abszurd) vádakat mondta ki bizonyítottnak: szélsőséges csoport létrehozása, szélsőséges tevékenység finanszírozása, szélsőségességre való felbujtás, az állampolgárok jogait sértő nonprofit szervezet létrehozása, kiskorúak veszélyes cselekményekbe való bevonása és a nácizmus rehabilitálása, bár az utóbbi három vádpont miatti büntetés letöltése alól az elítélt felmentést kapott elévülés miatt.
Az orosz ellenzékinek a büntetést a rá 2021-ben csalás és a bíróság megsértése miatt kiszabott kilencéves szabadságvesztéssel együtt kell letöltenie.
Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának bírálójaként vált ismertté. 2020 augusztusában egy szibériai útja során megmérgezték. Külföldi gyógykezelése után, 2021 januárjában visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett, csalás miatti szabadságvesztésének letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezt követően újabb eljárások indultak ellene, egyebek között terrorizmus címén.
2021 júniusában bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.
(MTI)

You have no rights to post comments