Óra átállítás, nyári időszámítás, röviden
Március utolsó vasárnapján, 27-én hajnali kettő órakor eggyel előre tekerjük a mutatót, ezzel kezdődik a nyári időszámítás.
Ferenc pápa: Testvéreim, bűnösök lehetünk, romlottak azonban nem!
A Szentatya a vasárnapi evangélium alapján az őszinteség megőrzésének, az Istennel való bátor párbeszédnek a fontosságáról elmélkedett , majd több fontos témát is érintett: apostoli buzdítást ad ki Lisieux-i Szent Terézről, érdemes belekóstolni a rózsafüzér imádkozásába, november 6-án a világ minden tájáról érkező gyermekekkel fog találkozni. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Isten ajándékozó öröme
„Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. (...) Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen!" (Jn 16,23b–28)
Ha kérsz, kapsz, és így megtapasztalhatod Isten szeretetét.
Köszönöm Uram, nagylelkű szeretetedet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
1% adó, 100% segítség
Magyar Katolikus Egyház - technikai szám: 0011
Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószáma: 18684319-1-13
Túlmelegedett az Amazonas
Több mint száz delfint találtak holtan a brazíliai Amazonas vidékén a történelmi szárazság és a rekordmagas vízhőmérséklet következtében, amely helyenként meghaladta a 38 Celsius-fokot. Az elpusztult delfineket mind a Tefé-tóban találták az elmúlt hét napban, amiről a brazil tudományos minisztérium által finanszírozott Mamirauá kutatóintézet tájékoztatott.
Örökre megmaradó öröm
"Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek." (Jn 16,20–23a)
Örülünk, mert Istennel vagyunk és Isten öröme tölt el minket.
Jöjj Szentlélek, Öröm és Békesség Lelke, tölts el minket önmagaddal! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Idézet Ferenc pápától + ima

Ferenc pápa: "Ezen a héten is rakéták és bombák hullottak civilekre, idősekre, gyerekekre, terhes anyákra. Meglátogattam azokat a sérült gyermekeket, akik itt, Rómában vannak. Az egyiknek hiányzik az egyik karja, a másiknak fejsérülése van… Ártatlan gyermekek... Legyünk közel ehhez a néphez, öleljük át szeretettel, konkrét segítségnyújtással és imádsággal! És kérem, ne szokjunk hozzá a háborúhoz és az erőszakhoz!" Ima:
Lisieux-i Kis Szent Teréz – A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szűz és egyháztanító
Lisieux-i Szent Teréznek, a „kis út” szentjének élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, október 1-jén:
Mariupol - Mária városa - hírek + ima

1. Elhurcolt és deportált lakosok
Több ezer mariupoli lakost elhurcoltak az oroszok – közölte Vadim Bojcsenko, Mariupol polgármester szombat éjjel. Úgy tudjuk, hogy az elfogott mariupoli lakosokat gyűjtőtáborokba vitték, ahol ellenőrizték a telefonjukat és az irataikat. Az ellenőrzés után néhányukat távoli orosz városokba küldték, a többiek sorsáról viszont nem tudunk semmit – írta Vadim Bojcsenko a Telegramon.
Az öröm ajándéka
"Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.” (Jn 16,16–20)
A Szentlélek gyümölcsei pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, kedvesség, szelídség, fegyelmezettség...
Jöjj Szentlélek, szállj le ránk, örök, boldog fénysugár... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Újabb problémák egy édesítőszerrel
Az aszpartám egy mesterséges (kémiai) édesítőszer, amelyet az 1980-as évek óta széles körben használnak különböző élelmiszerekben és italokban, többek között diétás termékekben, így például a népszerű kólaízűekben is. A Florida Állami Egyetem (FSU) Orvostudományi karának új tanulmánya szerint azonban a cukormentes, alacsony kalóriatartalmú édesítőszert, az aszpartámot a memóriazavarok és a tanulási nehézségek kialakulásával hozták összefüggésbe.
