Sikeres bojkott Horvátországban a magas árak ellen

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. január 26. vasárnap

A magas árakat alkalmazó boltok ellen Horvátországban péntekre hirdetett bojkott megmutatta a fogyasztók erejét - a folyamatban lévő polgári akciót fogyasztóvédelmi egyesületek hirdették meg az áremelkedések miatt, és amelynek következtében országszerte kiürültek az üzletek. A bojkottal az állampolgárok a magas árak ellen tiltakoznak, nem a kereskedők, a termelők, illetve azok ellen, akik részt vesznek ebben a láncban.

Ferenc testvér „szent haragja”

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. július 21. hétfő

Annak ellenére, hogy Ferencet – aki Celanói Tamás szavaival élve a keresztség által már „a harag fiából a kegyelem gyermeke lett” (CÉ2 3), egyetemes tisztelet övezte szelídsége, alázatossága és a minden teremtmény iránti szeretete miatt, egyes tanúságtételek arról számolnak be, hogy olykor erőteljes indulat, sőt egyfajta „szent harag” is megmutatkozott magatartásában – különösképpen akkor, amikor azt látta, hogy az evangéliumi értékeket vagy az általa megformált regula előírásait megszegik.

Megvallás

Kategória: videók
Megjelent: 2016. május 14. szombat

A Voice of Spirit zenekar "Megvallás" című száma. Ősi ír dallamra a szöveget írta: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula alkotása, címe: Győzelem. Laciék minden szerdán este héttől játszanak Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség házában lévő nyitott közösségi alkalmon.

Az örök élet ajándéka

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. április 09. kedd

"És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn 3,7b–15)
Feltekintünk a keresztfára és hisszük, hogy Krisztus feltámadt, s vele együtt mi is feltámadtunk a halálból...
Köszönöm Uram, hogy örök élettel ajándékoztál meg minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Társas kapcsolatok és a magány

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. július 20. vasárnap

A legújabb kutatások szerint a társas kapcsolatok nem csupán érzelmileg töltenek fel, hanem szó szerint életet is menthetnek. Kimutatták, hogy a magány még az elhízásnál és a mozgáshiánynál is veszélyesebb lehet az egészségre. De hogyan lehet új barátokat szerezni felnőttként, amikor az élet sűrű, az idő kevés, és már nincsenek közös iskolapadok vagy játszóterek?

Milyen nagy szükségünk van a Szentlélekre?!

Kategória: videók
Megjelent: 2016. május 13. péntek

 Sipos Gyula rövid tanítása.

 

Öröm töltötte el őket

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. április 07. vasárnap

"Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat." (Jn 20,19–31)
A Szentlélek gyümölcsei közül a felsorolásban a második az öröm...
Köszönöm Uram, hogy megmentettél és országod polgárává tettél minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Vianney Szent János rövid idézete a felebaráti szeretetről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. július 19. szombat

"Aki a jó Istent és felebarátját szeretni akarja, annak nem kell nagyon műveltnek lennie, se gazdagnak. Elegendő, ha mindenben azt keressük, hogy örömet szerezzünk a jó Istennek; jót tegyünk másokkal, legyenek azok gonoszok vagy jók; éppen úgy szeressük azokat, akik szeretnek, mint azokat, akik alaposan megtépázzák becsületünket."

1% hazánkért - hogy Magyarország a Szeretet földje legyen!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. január 24. péntek

 A Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta olyan programokat, rendezvényeket, kiadványokat szervez és támogat, amelyek elősegítik az emberek kiengesztelődését, megbékélését Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal.

Dicsérjük együtt az Úr nevét

Kategória: videók
Megjelent: 2016. március 29. kedd

A Voice of Spirit zenekar "Dicsérjük együtt az Úr nevét" című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula alkotása. Laciék minden szerdán este héttől játszanak Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség házában lévő nyitott közösségi alkalmon.