Az Európai Unió szerint Ukrajna demokrácia, Oroszország nem az
Az Európai Unió álláspontja egyértelmű: Ukrajna demokrácia, Vlagyimir Putyin elnök Oroszországa nem – jelentette ki csütörtökön Stefan de Keersmaecker, a brüsszeli testület illetékes szóvivője az MTI szerint.
Több, mint húszezer meggyilkolt keresztény Afrikában
Az Afrika Stratégiai Tanulmányok Központja (ACSS) tanulmánya szerint a militáns iszlamista csoportok kiterjesztették jelenlétüket Afrikában, és több mint kétszeresére nőtt az erőszakos tevékenységekhez kapcsolódó halálesetek száma a kontinens bizonyos régióiban. Nyugat-, Kelet- és Közép-Afrikában az elmúlt évben tíz militáns iszlamista csoport végzett 22.307 emberrel, akik többségükben keresztények voltak. Az elemzésből kitűnik, hogy a csoportok 2023 óta fokozzák erőszakos tetteiket, ami 60 százalékos növekedést jelent a 2020–2022 közötti időszakhoz képest.
Jó Hír
A Voice of Spirit zenekar "Jó Hír" című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula alkotása.
Nyitottnak maradni
„Mester! Láttunk valakit, aki a nevedben ördögöt űzött ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem csatlakozott hozzánk.” (Mk 9,38–40)
Jézus azonban így válaszolt: Ne tiltsátok meg neki!
A bezárkózástól és szűkkeblűségtől ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Mesék vándorútján - meghívó Tóth Krisztina kiállítására

Álhírek és tények a torinói lepelről
A napokban több magyar internetes felületen megjelent egy szenzációsnak tekinthető hír: egy 3D-s kutatás igazolta, hogy a torinói lepel képe egy féldombormű segítségével készült. A tudományosnak mondott felfedezésre Emanuela Marinelli, a La Sapienza Egyetem professzora, aki évtizedek óta kutatja a lepel történetét és számos könyvet is publikált róla, a Nuova Bussola című internetes felületen reagált.
Néha elgondolkodom...
A Voice of Spirit zenekar "Néha elgondolkodom..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép M. Dvorszky Eszter alkotása.
Nyitott, befogadó szívvel...
„Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” (Mk 9,30–37)
Befogadó lelkülettel élünk Istennel együtt...
Tartsd nyitva szívünket Uram előtted és az emberek előtt! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
„Megrendítő volt!” – Így tért meg a Passió Barabása
Pietro Sarubbi szenvedélyes ember, és sosem félt színészi pályafutása során a kihívásoktól. Épphogy a kamaszkorba lépve elszökött otthonról, és csatlakozott egy cirkuszi csoporthoz. Később, a világot járva azt gondolta, talán majd lesz egy olyan hely, ahol elmúlik az a lelki ürességérzet, amitől szenvedett. Belépett a kínai Shaolin kolostor szerzetesei közé, hogy harcművészetet tanuljon. De nem találta meg azt, amit keresett, úgyhogy saját elhatározásából némasági fogadalmat tett, és hat hónapon keresztül járta így a Tibetet, hogy a buddhista megvilágosodás állapotára jusson. De létével kapcsolatos kétségei erőfeszítései ellenére továbbra is kínozták.
Afroamerikai színésznő fogja játszani Jézust a Szupersztárban
A Wicked című filmért idén Oscar-díjra jelölt Cynthia Erivo, a klasszikus Jézus Krisztus Szupersztár című musical egy új színpadi változatában formálja meg a címszereplőt.
