A sátán tudja
Szeretjük az illúzióinkat. Azt mondjuk, milyen jó idő van, kellemesen süt a nap… de ha megkérdezünk egy mezőgazdát, akkor ő rögtön megmondja, hogy több havi vízmennyiség hiányzik a földekről! Az egész élővilág szenved ettől és veszélybe kerül a jövő évi termés is. Ha meg a hét második felében esetleg megjön az eső (viharokkal, hirtelen lehűléssel) akkor panaszkodunk… A föld pedig nem tudja felszívni a hirtelen áradatot, aszály után jön az árvíz, a csapadék haszontalanul elfolyik… Miért van ez így, mit mond a próféta? „Emeld föl tekintetedet a kopár magaslatokra és nézd meg: van-e még egyetlen hely is, ahol nem becstelenítettek meg? Az utak mentén ültél és úgy vártál szeretőidre, mint az arab a pusztában. Megfertőztetted az országot kicsapongásoddal és gonoszságoddal. Ezért tartottam vissza a korai esőt, és nem jött meg a kései eső sem. Ám továbbra is úgy tartod homlokod, mint a céda asszony, s nem akarsz pirulni.” (Jer 3, 2-3) De mi nem akarunk mi szembesülni a valósággal – még hogy a bűneink miatt nincs eső? A tudomány és a meteorológia korában? Ugyan kérem…
A sátán tudja, hogy szeretjük illúzióinkat és szívesen partner élethazugságainkban.
Nagyböjt 38. - Kulcs Isten megértéséhez
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 38. nap, csütörtök, április 8. Beszél: Sipos Gyula
Isten bölcsességét igazolni
"Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták." (Lk 7,31–35)
És ez a bölcsesség a Szeretetben mutatkozik meg.
Drága Istenünk, áraszd ki ránk Szentlelkedet, a Szeretet Lelkét, hogy megértsük és megélhessük bölcsességedet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Közzétették XIV. Leó pápa címerét és jelmondatát
XIV. Leó megerősítette a püspökké szenteléséhez választott korábbi címerét, valamint az „In Illo uno unum” jelmondatát. Az „Őbenne, az Egyben egyek” jelmondat szavai Szent Ágoston egyik prédikációjában találhatók. A címerben is van utalás a hippói püspökre a zárt könyv ábrázolásával, amely felett nyíllal átszúrt szív látható.
Leó pápa az Európai Parlament képviselőihez a párbeszéd fontosságáról
Szeptember 29-én, hétfőn délelőtt a Szentatya külön audiencián fogadta az Európai Parlamenten belül működő Interkulturális és Vallásközi Párbeszéd Munkacsoport tagjait. Beszédében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a keresztény meggyőződésű politikusok úgy mozdítsák elő a párbeszédet, hogy miközben elismerik a vallási dimenzió értékét, őrizzék meg a „különbségtételt a politikai szférával szemben, a kettő szétválasztása és összekeverése nélkül”, és hiteles tanúként említette Robert Schuman, Konrad Adenauer és Alcide De Gasperi alakját. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kétszemélyes szélhámosság
Egy klasszikus átverés: Bemegy az egyik szélhámos a kocsmába hegedűtokkal a kezében, rendel egy italt, majd amikor fizetnie kellene, nem találja a pénztárcáját. „Ó, a fenébe, ott hagytam a testvéremnél, elmegyek érte, addig itt hagyom a hegedűmet. De nagyon vigyázzon rá, nem valami értékes ugyan, de az apámtól örököltem…” meg is mutatja, valóban ott a hegedű a tokban.
Nagyböjt 37. - Júdás árulása
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 37. nap, szerda, április 7. Beszél: Sipos Gyula
Megesett rajta a szíve
"Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: Ne sírj!" (Lk 7,11–17)
Jézus megrendült szívvel tesz csodát és visszahozza az özvegyasszonynak egyetlen fiát a halálból...
Köszönjük Uram emberszerető jóságodat, amellyel megmentettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Október 1. Lisieux-i Szent Teréz emléknapja
A Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz a „kis út” szentje, kármelita apáca. Bár 24 éves földi élete nem bővelkedett történésekben, X. Piusz pápa mégis a modern idők legnagyobb szentjének nevezte. Teréz a legnépszerűbb szentek közé tartozik, akihez sokan fordulnak kérő imáikkal.
Szeretetláng Imatalálkozó Budapesten
Szeretetláng imatalálkozó május 17-én, 9 órától a Rákosszentmihályi Szent Mihály templomban (1161 Budapest, Templom tér 3.). A 12-kor kezdődő szentmisét Martos Levente Balázs, Esztergom-budapesti segédpüspök úr mutatja be. PROGRAM:
Hogyan gondolhatja bárki?
Hogyan gondolhatja bárki is, hogy ezt megúszhatjuk? Na jó, nem „bárki”, hiszen vannak, akik eszük használatára soha el nem jutnak, aztán vannak, akik örömmel hágnak át minden szabályt – de azért még így is elég sokan vagyunk, akikben legalább pislákol az értelem fénye, a lelkiismeret világossága… Vagy szűkítsünk még jobban: hogyan gondolhatjuk mi keresztények, hogy ezt megúszhatjuk?
