Leó pápa kérésére adományok indultak Rómából az ukrajnai Harkivi régióba
Az Apostoli Alamizsnahivatalon keresztül a római Szent Szófia-bazilikából indultak útnak az adományok, amelyek július 12-én érkeztek meg Sztarij Szaltiv falu és Sevcsenko város lakóihoz, akiket orosz bombázások sújtottak. Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás így nyilatkozott: „A jótékonyság soha nem megy szabadságra.”
XIV. Leó pápa katekézise: A feltámadt Krisztussal járva mindnyájan testvérek lehetünk
November 12-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter téren tartotta az általános kihallgatást, amelynek keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatát. Mai beszédének témája: Krisztus feltámadása és a mai világ kihívásai – A húsvéti lelkiség élteti a testvériséget. „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (vö. Jn 15,12). Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Ferenc pápa: ki kell lépni az Egyház intézményeinek falai közül
„Minden megkeresztelt ember arra kapott meghívást, hogy bátran hirdesse az evangéliumot az élet minden területén” – hangsúlyozza a Szentatya a missziós világnapra írt üzenetében, amelyet október 20-án tart az Egyház. A pápa arra buzdít, hogy kilépve az intézmények falai közül, vigyük el az evangéliumot az élet minden területére.
Lehetséges a totális kontroll?
Vannak, akik szerint ez lehetséges és vannak, akik szerint ez egyenesen kívánatos volna. Vannak, akik szerint már rég abban élünk. A keresztény emberkép szerint a totális kontroll lehetetlen, a Jelenések könyve viszont előre megjósolja ennek kísérletét...
Jézus élete - 5 perces sorozat 8.: Milyen körülmények közé született Jézus?
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 8. rész: Milyen körülmények közé született Jézus? A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Honlap: szeretetfoldje.hu Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
Isten vezetése alatt
"Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Juda egyik városába sietett." (Lk 1,39–45)
Isten útnak indít minket, hogy minden jó beteljesedhessen életünkben.
Vezess Uram az Élet útján minket, hogy mindig veled és mindig hozzád érkezzünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Gyász: a lengyel-magyar barátság mélyponton - röviden
"Lengyelország hivatalosan is hazarendelte magyarországi nagykövetét, ezzel alacsonyabb szintre helyezve a két ország közötti kapcsolattartást. A magyar kormány szerint a döntés mögött a politikai viszony fokozatos romlása áll, ugyanakkor továbbra is bíznak a történelmi barátság erejében és a jövőbeni megbékélés lehetőségében."
Árpád-házi herceg azonosítása igazságügyi és biorégészeti módszerekkel
Az ELTE TTK kutatói által vezetett nemzetközi projekt egy évszázados rejtélyt oldott meg: sikeresen azonosították az Árpád-házi és Rurik-dinasztiához tartozó Macsói Béla herceg maradványait, akit 1272-ben gyilkoltak meg a Margit-szigeten. A koponyán és csontvázon végzett részletes igazságügyi antropológiai vizsgálatok alapján:
Milyen jövő?
Nyilvánvalóan másképp képzeli el a jövőt, akinek a cége Föld körüli pályára állítható lakókabinokat épít, mint aki épp Putyin elől menti a maradék vagyonát. Az egyik az Iszlám Állam terrorizmusát rettenetesnek találja, a másik ettől várja a világ „felszabadulását”. Van, aki örül annak, hogy az elektronikus rendszerek lassan mindent átszőnek, és van, aki ezt a totális kontroll felé vezető útnak látja. Az egyik szerint hálózatba kapcsolódva épül a közösségi jövőnk, a másik szerint ezek a hálózatok elszigetelnek és magányossá tesznek. A választásokat is ki-ki vérmérséklete szerint értékelheti nagyszerűnek vagy iszonyúnak…
Ezerféle kötelező vizsgálaton rettegtetik a kismamákat
Ma már nagymamává válni is roppant nehéz, mivel annyira kitolódott a gyerekeinknél a tanulási idő, a bulizási idő, a világjárási idő, a helykeresési idő a társadalomban, hogy nem a húszas éveik elején alapítanak családot, mint az én generációm, hanem inkább a harmincas éveik elején-közepén-végén.
Jézus élete - 5 perces sorozat 7.: - Az Atya bemutatja a Fiút
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 7. rész: Az Atya bemutatja a Fiút. A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
