Egy afrikai férfi "isteni sugallatra" bárkát épít, mert jön az Özönvíz
Egy ghánai férfi TikTok-sztárrá vált azzal, hogy társaival együtt elkezdett bárkát építeni, ugyanis állítása szerint december 25-től három éven át esni fog az eső, és újra özönvíz borítja el a Földet. Ugyanakkor Noéval ellentétben Ebo Jesus több bárkát is épít, amelyeknek építési folyamatáról és alapanyagairól folyamatosan tesz fel videókat közösségi oldalaira. Viszont rengeteg szkeptikus hozzászólás szerepel a videói alatt, valamint többen a Bibliára hivatkoznak, hogy miért nem lesz karácsonytól három évig tartó özönvíz.
Ferenc pápa elítéli a pénz uralmát
Ferenc pápa, a katolikus egyház feje elítélte "azt a gazdasági rendet, amelynek középpontjában a pénznek nevezett bálvány áll" vasárnap Cagliariban, Szardínia olasz sziget központjában mondott beszédében.
Álmok és álomlátók
Már az ószövetségi Joel azt prófétálja, hogy a végső időkben az emberek Istentől jövő álmokat fognak kapni: „Aztán pedig kiárasztom lelkemet minden emberre, és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok; álmokat álmodnak véneitek, és látomásokat látnak ifjaitok.” (Joel 3, 1) Péter apostol pedig pünkösdkor kijelenti, hogy eljöttek ezek a „végső idők” – és azóta is tartanak. Ezért nem szokatlan, hogy mostanában több emberrel is találkoztam, akik hasonló tartalmú, prófétikus álmokat kaptak Istentől.
Jézus, Te vagy a megváltó
A Voice of Spirit zenekar száma. Zene és szöveg: Szakály László, kép: Sípos (S) Gyula
Meglátni Jézust a másik emberben
„Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” (Mt 25,31–46)
Jézus azonosítja magát velünk és embertársainkkal, ezért nem mindegy, hogyan bánunk egymással...
Segíts Uram, hogy embertársaimban meglássalak, szeretni és szolgálni tudjalak Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az elektromos roller és a gyerekbalesetek - röviden
A Bethesda Gyermekkórházban 7 hónap alatt 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerezés közben elszenvedett baleset miatt. Egy-egy ügyeletben akár 5-6 gyermek is érkezik komoly sérülésekkel. Közel minden ötödik eset fejsérülés, 11 gyermek állapota súlyos vagy életveszélyes volt. És ez csak egy kórház...
Építsük újjá az Úr házát... a Pápai Ház szónokának 2. adventi prédikációja
Építsük újjá az Úr házát! – Egy szembenállás nélküli Egyház címmel tartotta meg Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka második adventi prédikációját december 12-én, pénteken a VI. Pál aulában XIV. Leó pápa, a Római Kúria tagjai és a legfőbb szerzetes-elöljárók jelenlétében.
A jövő gengszterei?
A Rollin' 30s Harlem Crips egy hírhedt Los Angeles-i gengszterklán, melynek a napokban letartóztatott tagjainak telefonjain és közösségi oldalain fegyverekkel pózoló gyerekekről készített képeket talált a rendőrség. Vajon eltéríthetők-e ezek a gyerekek a sorsuktól? (képekkel)
9/2: Szentlélek szeminárium 1. hét - Isten mint édesapa (és édesanya) személyesen szeret téged
A szeminárium első heti előadása, elhangzott a Szeretetláng közösségi házban (2021). Előadó: Sipos Gyula
Szentírási igék a hétre:
Milyen nagy szükségünk van a Szentlélekre!
Azt gondolhatnánk, hogy ha valakinek, hát Jézus Krisztusnak nem volt szüksége a Szentlélek külön kiáradására az életére, vagy a Szentlélek felkenésére a munkájához. Hiszen Ő a Szentlélektől fogant Szűz Mária méhében! Ő a Fiú, - a Szentháromság második személye – megtestesülése, Ő a tökéletes Isten és tökéletes ember. Miért is kellene neki még a Szentlélek külön kiáradása? Ehhez képest az evangéliumok ennek pont az ellenkezőjéről számolnak be.
Jézus győz a gonoszság minden ereje felett
"Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust." (Lk 4,1–13)
A gonosz lélek mindent kipróbál, hogy elbuktasson - Jézus győzött, de vajon mi is győzünk-e?
Drága Istenünk adj erőt, hogy a nagyböjti időszakban közelebb kerülhessünk hozzád, győzve minden kísértés felett! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
