Nagyboldogasszony, Mária mennybevételének ünnepe
A Katolikus Egyház augusztus 15-én, kedden Szűz Mária halálára és mennybevételére emlékezik, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: Mária hite életút. A II. vatikáni zsinat leszögezi, hogy Mária a „hit zarándokútját járta” (Lumen Gentium, 58). Ezért ő előttünk jár ezen a zarándokúton, elkísér és támogat bennünket.
A Szűzanya 2011. november 25-i üzenete Međugorjéból
Egy szép példa: Ingyen szerelt be klímát egy cég a Bethesda Gyermekkórháznak
Díjmentesen adott és szerelt be klímát egy cég a budapesti Bethesda kórháznak. Mindezt Orosvári Zsolt intézte el, aki korábban kempingágyakra gyűjtött a gyerekkórházaknak, hogy a szülők a beteg gyerekükkel tudjanak maradni éjszaka, és ne kelljen a földön aludniuk.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Debrecenben
Isten szeretete gyógyít - december 3-án, szombaton Debrecenben, a Szent László Templomban
(Füredi u. 6.). Közös ima, előadás, közbenjáró imaszolgálat, gyógyító mise... Részletek:
Amire jó a kalcium és amire nem
A hazai orvostársadalom nagy része megszokásból kalciummal kezel olyan dolgokat, amikre az az orvostudomány szerint hatástalan. A köztudatban még mélyebben van ott a kalciumba vetett hit, és ez még súlyosabb gond: emberek halhatnak meg, míg a kalcium hatására várnak súlyos allergiás reakciónál. De miért ragadt meg ez a tévhit a magyar orvostársadalomban, és egyáltalán, mire jó a kalcium?
Lelki nap a családok gyógyulásáért
Lelki nap a családok gyógyulásáért - a Budavári Jézus Szíve Közösséggel, 2011. december 10-én, szombaton. Amikor az embert nem terhelik bűnök, lelki sebek, és szabad minden köteléktől, olyan mértékben és olyan erővel árad benne a Lélek, hogy már nem csak ő maga részesül Belőle, hanem mindenki más is, akivel érintkezik. Mostani lelki napunk egyfajta létra kíván lenni, amely segít lépni, szembesülni, elengedni, megtisztulni, – közelebb jutni Istenhez. A létra fokai a remény, a bizalom, a kiengesztelődés, a gyógyulás, és a szabadulás. S ami körülvesz bennünket, az Isten végtelen szeretete, irgalma, és gyógyító-, szabadító ereje.
Edit Stein: Ma is nehéz idők járnak, konstruktív ellenállásra van szükség
"Nehéz idők ezek, amikor átgondolt, komoly és konstruktív ellenállásra van szükség“ – mondta Edith Stein, akit 1942. augusztus 9-én nővérével, Rosával együtt megöltek az auschwitz-birkeanui koncentrációs táborban. A sarutlan kármeliták szerzetesnője volt, német filozófus, misztikus, aki a náci ideológiának esett áldozatul zsidó származása miatt. 1998-ban II. János Pál pápa szentté avatta, a következő évben pedig Európa védőszentjévé nyilvánította.
A Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség alapítója miniszter lett az olasz szakértői kormányban
Mario Monti november 16-án megalakított kormányát 12 miniszter és 5 tárca nélküli miniszter alkotja, akik kivétel nélkül eddig pártpolitikai szerepet sohasem vállalt szakértők. Andrea Riccardi a nemzetközi együttműködésért és az integrációért felelős tárca nélküli miniszteri posztot kapta. Nemzetközi szinten ismert tevékenysége garantálja, hogy e fogalmak mögött valódi értékek és valódi elkötelezettség húzódik meg a társadalmi kiengesztelődés, a népek és emberek közötti együttélés kultúrájának előmozdításáért.
Gyógyító összejövetel Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség házában
Isten szeretete gyógyít! Gyógyító összejövetelt tartunk november 26-án, szombaton 14 órától Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség Mária kápolnájában. (Baross u. 2.) Program:
Elfogy a hó az európai sípályákon
Néhány adat hőmérsékletről, hóvastagságról és a síelési idényről:
Hazánkat is fenyegetheti vízhiány
A klímaváltozás okozta extrém vízhiány már nem csak az afrikai és közel-keleti, hanem az európai országokat is fenyegeti - derül ki a World Resources Institute nevű amerikai kutatóintézet legújabb tanulmányából. Az InfoRádiónak nyilatkozó klímakutató szerint pár évtizeden belül Magyarországon is kialakulhat vízhiány.

