Ferenc pápa meghirdette a család évét
A Szentatya december 27-én, a Szent Család vasárnapján a déli Úrangyala imádság elmondása után bejelentette, hogy a családnak szentelt különleges évre kerül majd sor, melyet az Amoris laetitia apostoli buzdítás közzétételének ötödik évfordulóján, 2021. március 19-én fog megnyitni.Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Újra felterjesztik a csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi örökség listájára
Újraindította a romániai kulturális minisztérium azt a folyamatot, amelynek végén az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi kulturális örökség listájára kerülhet a csíksomlyói búcsú – közölte az MTI.
Magyar történelem: 1914 karácsonyán az ellenséges katonák megajándékozták egymást
A „magyar Verdun” erődjének ostroma tízezrek életét követelte az első világháborúban, de 1914 szentestéjén a harcoló magyar és orosz csapatok megajándékozták egymást, és jókívánságokat tartalmazó lapokat küldtek egymásnak. Történet egy furcsán lovagias karácsonyról a nagy háború poklában.
A világ vezető bibliatudósait várják Szegedre
Idén először lesz hazánk a helyszíne a bibliatudósok nagy nemzetközi konferenciájának, a Studiorum Novi Testamenti Societas (SNTS) éves közgyűlésének. Az eseményre öt kontinens egyetemeiről érkeznek majd a világ legkiemelkedőbb Újszövetség-kutatói – tájékoztat Bartucz Katalin, a Szeged-Csanádi Egyházmegye sajtóreferense.
Karácsonyt mindenkinek! – A Sant’Egidio közösség karácsonyi ebédjeiről
A világ számos városában terített asztal és ajándékok várják a Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség szegény barátait, egyedül karácsonyozó időseket, hajléktalanokat, menekülteket, rabokat, a társadalom mindenféle számkivetettjeit. Szőke Péter és Mihályi Anikó írását adjuk közre.
Hírek az Isteni Szeretet Közösség házából
"Értesitünk, hogy június és július hónapban a 40 órás szentségimádás elmarad, legközelebb augusztus 29-30-31-én lesz újra Regina növér vezetésével. Szeretettel hívunk viszont egy másik programra, amely augusztusban lesz:
Megnézhető a vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolnáról készült film
Ősszel került volna a mozikba Buvári Tamás háborúellenes, és a nők elleni erőszakra is fókuszáló játékfilmje, de a bemutatót gyakorlatilag elmosta a koronavírus-járvány újabb hulláma. Mostantól viszont online letölthető.
A család nem relikvia, hanem a jövő reménye – szentszéki felszólalás az ENSZ-ben
A család a társadalom alapsejtje – hangsúlyozta Silvano Tomasi érsek, a Szentszék állandó képviselője az ENSZ genfi székhelyű hivatalainál június 24-i beszédében, amelyet az Emberjogi Tanács 26. ülésén mondott.
Ferenc pápa elfáradt
Hirtelen gyengélkedés miatt Ferenc pápa lemondta a római Gemelli-klinikán péntek délután tervezett látogatását. A Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikán és környékén több ezren várták Ferenc pápát. Az egyházfő a római klinika fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából akart találkozni a “pápák kórházaként” ismert Gemelli betegeivel és orvosaival.
Megérkezett a vakcina - minden, amit a Covid-oltásról tudni kell
Szombat hajnalban Ausztrián át megérkezett Magyarországra a Pfizer-BionNTech gyártópáros első vakcinaszállítmánya, ezzel az Európai Unió többi tagországához hasonlóan itthon megkezdődhet az oltások beadása. Az alábbiakban összeszedtünk mindent, amit a vakcinákról és a magyarországi oltási programról tudni lehet, illetve érdemes (a telex.hu összeállítása):
Varga László püspök karácsonyi üzenete: Jézus visszavisz bennünket a valóságba
"Krisztusban szeretett testvéreim!
Ez az advent és az idei karácsony teljesen más, mint amit eddig megéltünk, amire vártunk. Lehet-e ünnepelni, félelem, bizonytalanság, elszigetelődés és magány közepette? Tudunk-e igazán karácsonyozni, amikor nem csak kívülről korlátozzák a mozgási és gyülekezési lehetőségeinket, hanem a találkozásoktól bennünk lévő félelem is akadályokat gördít elénk?

