Miért nem mozognak a gyerekeink?
Matt Young mozgásszakértő TED-előadásában a gyerekkori elhízás okait kutatja, de hibáztatás helyett a tényekre és a lehetséges megoldásokra fókuszál.
Ezrek vonultak együtt a „Menet Jézusért” rendezvényen Bécsben
Különböző felekezetekhez tartozó keresztények ezrei ünnepelték Jézushoz tartozásukat szeptember 20-án Bécsben. „A keresztényeknek nem kell félniük a jövőtől, Jézus velük együtt járja az utat” – fogalmazott a résztvevőhöz intézett videoüzenetében Schönborn bíboros. A Kathpress tudósítását közöljük.
Kilenc ok az imádságra
A „The Tablet” című katolikus hetilap február 6-i száma azonos címmel közölt összeállításából idézünk:
Rendhagyó menet Manhattan utcáin
Leonardo DiCaprio, Mark Ruffalo és Edward Norton is csatlakozott a több százezres tömeghez, akik vasárnap New York utcáira vonultak, hogy felhívják a figyelmet az éghajlatváltozás veszélyeire. (képekkel)
Visszahozhatók az Alzheimer-kór miatt elveszített kognitív képességek
Egy szintetikus molekula beindítja az agyi fehérjék előállítását. - Az agyi idegsejteket pusztító, emlékezet elvesztésével és demenciával járó betegséget eddig az azt okozó fehérjelerakódások, ideggubancok és gyulladást csökkentő gyógyszerekkel kezelték. A Science Signaling folyóiratban közölt új módszer az idegsejtek fehérjetermelésének beindításával fordítaná meg a kóros folyamatokat.
Tízezrek tüntettek a háború ellen Moszkvában
Az ukrán beavatkozás ellen tüntetett vasárnap több tízezer ember Moszkvában, írja a BBC. Ezzel párhuzamosan háborúellenes tüntetések zajlottak Szentpéterváron és más orosz városokban is.
Magyar rákkutató cég nyerte el Európa legígéretesebb technológiai vállalkozásának járó díjat
Az Oncompass Medicine nyerte a Digitaleurope versenyét, így a Future Unicorn Award kitüntetést elnyerve idén egy magyar biotechnológiai cég lett a kontinens legígéretesebb vállalkozása.
Imafelhívás hazánkért
Egy szőkefalvi zarándoklaton született imakilenced terve, a 2014. 09. 21 – 2014. 10. 29-ig terjedő időszakra. Bocsa József atya ajánlásával:
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Hercegszántón
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Hercegszántón, a római katolikus Templomban 2014. szeptember 27. szombat, 14 órától. Részletek:
Egy magyar professzor, aki a brit lovagrend tagja lett
A koronavírus-járvány minden eddiginél több munkát és egy nagy kitüntetést hozott Szakmány Tamásnak, egy walesi kórház intenzív terápiás orvosprofesszorának. A brit birodalmi lovagrend tagjának nevezte ki II. Erzsébet angol királynő az év végén.
Tizenkét isteni egysoros
Sokan akarnak Istennek szolgálni, de csak, mint tanácsadók.
Könnyebb tíz szentbeszédet elmondani, mint egyet megvalósítani.
