Karikó Katalin: Minden adott volt egy nagy járványhoz
"Nem gondoltam, hogy idejön, bár a kollégák között voltak néhányan, akik már akkor úgy vélték, ebből nagy baj lehet" – fogalmazott Karikó Katalin a koronavírus-járvány kapcsán. A világhírű kutatóbiológus-biokémikus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a Ma7-nek beszélt arról is, hogy tavaly január-február magasságában már látni lehetett, mi lesz ebből. „Minden adott volt egy nagy járványhoz” – fűzte hozzá.
Ferenc pápa befejezte a teremtett világ védelméről szóló új enciklikáját
A Pápai Akadémia kancellárja, Marcelo Sánchez Sorondo prelátus a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott Ferenc pápa legújabb enciklikájáról, amelyet a teremtett világ védelméről és az éghajlatváltozásról írt, és amely várhatóan május végén, június elején jelenik meg.
Ferenc pápa vasárnap délben: Isten, mivel ő szeretet, nem magány, hanem közösség!
Május 30-án, Szentháromság vasárnapján a Szentatya a hármas-egy Isten misztériumáról elmélkedett, melyről azt mondta, hogy bár nehéz felfognunk, mégis mindannyian megélhetjük, ha szeretetben és közösségépítőként élünk. Ferenc pápának az Angelus elimádkozásakor mondott teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Újabb missziós gyerekcsoportok alakultak a Veszprémi Főegyházmegyében
Újabb településeken alakultak missziós csoportok a Veszprémi Főegyházmegyében. A gyerekcsoportokat április 19-én a Szent Gyermekség Műve – Missziós Gyermektársaság tagjaivá avatta Sebastian Benvin verbita szerzetes. Az eseményről Nyőgér Dezsőné missziós koordinátor készített beszámolót.
Jövendölés és mágia - az Egyház tanítása a katolikus katekizmusban
2115 Isten föltárhatja a jövőt prófétái vagy szentjei előtt. Mindazonáltal az igazán keresztény lelkület a jövő tekintetében bizalommal ráhagyatkozik a Gondviselés kezére, és nem táplál semmiféle egészségtelen kíváncsiságot ez irányban. A meggondolatlanság a felelősség hiányát hozhatja létre.
Cigány közösségi házak épülnek
Máriapócs mellett Hodászon, Kántorjánosiban és Tuzséron is épül majd egy-egy új közösségi ház az Európai Unió finanszírozásában a TIOP „Kultúra, ami összeköt” című program részeként – számol be a Hajdúdorogi Metropólia honlapja.
Renzo Allegri: Pio atya csodái
Renzo Allegri könyve először 1993-ban jelent meg, olaszul – most pedig, csaknem harminc évvel később magyarul is, a délvidéki Agapé Kiadó gondozásában. A kötetet Szabó Miklós fordította.
XVII. Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozó - 2015. május 1.
Szeretettel hívunk és várunk a XVII. Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozóra, amely 2015. május 1-én, pénteken lesz Törökbálinton, a Munkácsy Mihály Művelődési Házban. Program:
A Szűzanya 2015. április 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Ma is veletek vagyok, hogy az üdvösség felé vezesselek benneteket. Békétlen a lelketek, mert a lélek gyenge és fáradt a földi dolgoktól. Gyermekeim, imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy Ő átalakítson és betöltsön benneteket a hit és a remény erejével, hogy erősek legyetek a rossz elleni harcban. Veletek vagyok és közbenjárok értetek Fiamnál, Jézusnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. (Medjugorje, 2015. április 25.)
ui.: Május 1-én Katolikus Karizmatikus Találkozó Törökbálinton - Jöjj Szentlélek, jöjj közénk! És jöjjetek ti is, testvérek, részesedjetek a Szentlélek erejéből és ajándékaiból! Lásd bővebben:
Elfogynak a szaktanárok
A biológiát, földrajzot, fizikát és kémiát tanító pedagógusok egyre aggasztóbb hiánya azon túl, hogy sérti az alapvető gyermekjogokat, veszélyezteti a diákok továbbtanulási terveit is. Nem is beszélve a mindennapokhoz szükséges természettudományos alapműveltség hiányáról.
„Valakit szolgálni kell” – Nyolcvanéves Bob Dylan
1941. május 24-én ukrán zsidó felmenők leszármazottjaként Robert Allen Zimmerman néven született Bob Dylan, akinek Rough and Rowdy Ways címmel 2020-ban már a 39. stúdiólemeze jelent meg. Az album az amerikai történelem azon alakjaira tekint vissza, akik minden ellenállással dacolva a maguk útját járták, William T. Sherman tábornoktól Martin Luther Kingen át John F. Kennedy elnökig.
