ENSZ-figyelmeztetés: súlyos gondot jelent a mesterséges intelligencia
Az emberi jogokat veszélyeztető technológiák, többek között az arcfelismerő rendszerek használatát érintő moratóriumra szólított fel az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Michelle Bachelet. A főbiztos a hivatala által kiadott hivatalos jelentés bemutatóján hangoztatta, hogy a világ országainak be kell tiltaniuk azokat a rendszereket, amelyek nem felelnek meg az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának.
Újabb esély Asia Bibi migmentésére
Asia Bibi az a keresztény asszony, akit istenkáromlás hamis vádja miatt ítéltek halálra Pakisztánban, és tartanak évek óta börtönben arra várva, hogy az ítélet jogerős legyen. Asia Bibi sorsa jelentős fordulóponthoz érkezhet. Lehetőség van rá, hogy az Európai Parlament hivatalosan járjon el a többgyermekes édesanya érdekében. Tizennégy képviselő, köztük a magyar Hölvényi Görgy, írásbeli nyilatkozatot nyújtott be az ügyben. Amennyiben az európai parlamenti képviselők abszolút többsége (több mint 50%-a) aláírja a nyilatkozatot, hivatalosan arra kérik az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit, hogy tegyen meg minden politikai és diplomáciai lépést Asia Bibi szabadon bocsátása érdekében.
Áttörést értek el a rákkezelésre használt vakcináknál
Az elmúlt évtizedben a tudósok a rák elleni küzdelem egyik módjaként kutatták a különböző vakcinák alkalmazhatóságát. Ezeket a kísérleti rák elleni vakcinákat úgy tervezték, hogy a daganatban található rákos fehérjék specifikus részeit célozták, hogy a szervezet saját immunrendszerét a daganat elpusztítására ösztönözzék. A Karikó Katalin által is fejlesztett mRNS-technológia egyik jövőbeni felhasználási területe is ez lehet. Most a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói több olyan proteint is azonosítottak, amelyekre vakcinákat lehet fejleszteni. Ez áttörés lehet a rákgyógyításban.
Beer Miklós: Újjáéledhetnek-e a falvaink?
Beer Miklós váci megyéspüspök szokatlan kérdéssel fordul a társadalom közösségéhez: annyi ház áll üresen vidéki településeken, miért ne adnák ezeket oda a tulajdonosok a rászorulóknak. Merész felvetés? Evangéliumi.
Ferenc pápa: Evangéliumi tanúságtétellel válaszoljatok a világ kihívásaira
Ferenc pápa fogadta a világi hívek társulatainak, a lelkiségi mozgalmaknak és új egyházi közösségeknek nyolcvanfős képviselői küldöttségét. Beszédében a hiteles tanúságtétel fontosságát hangsúlyozta. A találkozót a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma szervezte, melyet Kevin Farrell bíboros-prefektus képviselt.
Elhunyt Esterházy Péter
A kortárs magyar irodalom nagy hatású alakja, a magyar kultúra nemzetközi hatású reprezentánsa. Az író hasnyálmirigyrákkal küzdött. 66 éves volt, egy hónapja még ő nyitotta meg a könyvhetet. Adj Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki!
Harmadával csökkentené az USA és az EU a globális metánkibocsátást
Közös ígéretet tett az Egyesült Államok és az EU pénteken arra, hogy a következő évtizedben csaknem harmadával csökkentik a globális metánkibocsátást – írja a Guardian. Az egyezségben azt tűzték ki célul, hogy 2030-ra 30 százalékkal csökkentsék a 2020-as globális kibocsátási szintet.
Betiltják az abortuszt a Bethesda kórházban!
A Bethesda lesz Magyarország első olyan kórháza, amelyben nem fognak abortuszt végrehajtani – nyilatkozta a Családhálónak Dr. Velkey György főigazgató.
Ejtették a bíboros elleni vádakat
Múlt héten a spanyol Cañizares bíboros meghurcolásával kapcsolatban kérték támogatásunkat. (Mint hírt adtunk róla, vád alá helyezték, mert felszólalt a szexuális eltévelyedések ellen.) Jó hír, ejtették a bíboros elleni vádakat. Több mint 200 000-ren álltunk ki mellette aláírásunkkal, a magyar aláírók száma pedig meghaladta a 6000-ret. Cañizares bíboros az alábbi sorokkal mond köszönetet a petíció aláíróinak, Önöknek:
Ferenc pápa a szexuális zaklatásokról
Ferenc pápa szombaton videóban szólt a közép- és kelet-európai püspökökhöz: arra kérte az egyházi vezetőket, hogy hallgassák meg a szexuális visszaélések áldozatait, és tekintsenek rájuk partnerként az egyház reformjában, másként a katolikus egyház jövőjét teszik kockára, írja az MTI.
Felmentő sereg voltunk „a bús pesti nép” között – interjú Kunszabó Zoltánnal
Bármily meglepő, az eucharisztikus kongresszus missziós színpadai nagyon sikeresek voltak a város két helyszínén. A Széll Kálmán téren és az Örs vezér téren hétfőtől péntekig programot biztosító projekt Isten szeretetének tolmácsává vált. A járókelők közül sokan adták át életüket Istennek, az egyház közösségéhez tartozók pedig tanúságot tettek a hitükről.
