Szemben a homoszexuális felvonulással

Mit mutatnak az ukrán közvéleménykutatások?
Az ukrán közvélemény Ukrajna teljes győzelmében bízik, és jelenleg nem lenne hajlandó elfogadni semmilyen kompromisszumot. Az elmúlt egy hónap gyökeresen és talán visszafordíthatatlanul megváltoztatta az ukránokat. Az Oroszország által február 24-én indított háború egységbe kovácsolta a nemzetet, és még a regionális különbségeket is eltüntette. Olekszij Antipovics, az egyik legnevesebb ukrán közvélemény-kutató intézet, a Rating Szociológiai Csoport vezetője az Indexnek adott exkluzív interjújában azt is elmondta, hogy mi áll az orosz hatalom magas támogatottsága mögött Oroszországban, és hogyan vélekednek az ukránok Magyarországról.
Elmarad a gyógyító összejövetel!
Kedves Mindenki!
Sajnálattal értesítünk benneteket, hogy a június 24-re tervezett törökbálinti gyógyító összejövetel programtorlódás miatt elmarad. Bár nem mi követtünk el szervezési hibát, mégis úgy látjuk helyesnek, ha visszalépünk, hogy a templomot az országos szentjánosbogár tábor nyitó rendezvényéhez használhassák.
Megértéseteket kérve, imával és szeretettel: Sipos Gyula
Tömegsírnál és utcán heverő holttestek előtt imádkozott nagypénteken a pápa követe Ukrajnában
Konrad Krajewski bíboros, Ferenc pápa jótékonysági hivatalának vezetője április 15-én, nagypénteken délután a Kijevtől északra fekvő Borodjankában megállt imádkozni – mint egy keresztúton – tömegsírok és az utcán heverő holttestek előtt. Az ukrán fővárosba visszatérőben a bíboros fájdalmának egy rövid üzenetben adott hangot, amelyet a szentszéki sajtószolgálat tett közzé.
Ennek örülünk - röviden
Épül az új híd komáromnál. Helyére emelték hétfőn az új komáromi Duna-híd pályaszerkezetének első három elemét, az egyenként 165 tonnás alkotórészek Csepelről a Dunán érkeztek a helyszínre. Az új közúti híd elkészülte után a teherforgalom közvetlen kapcsolattal, az M1-es autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt. A komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egyoldalas híd csak Kanadában található. Tervezett átadás 2019. év vége.
Dabóczi Kálmán: "Béke veletek!"
Húsvét titokzatos ünnepe előtt álljunk meg és nézzünk körül a világban, hazánkban, családjainkban és a saját szívünkben! Bevallom, én igen sok fronton háborúval, békétlenséggel szembesülök. Sem a szomszédunkban zajló háború, sem a hazai közélet, választások miatti verbális agressziója nem a megbékélésről, békés egymás mellett élésről és egymás emberi méltóságának tiszteletéről szól, illetve szólt. De így kell ennek lennie?
Ingyenes táborozási lehetőségek
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat két ingyenes táborozási lehetőségét szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani. Várjuk a jelentkezőket családi, baráti körötökből is!
Egy megrendítő riport a kárpátaljai menekült gyerekekről
lma, spenót, iskolatáska, papír zsebkendő – sok mindenre rácsodálkoztak a Kárpátaljáról menekült roma gyerekek - Lenyűgöző egy lelkes kis csapatnak az összefogása és szakmai munkája Zugligeten, ahol Kárpátaljáról menekült roma családokról gondoskodnak. Tanárok, szociális munkások, gyógy- és fejlesztő pedagógusok, pszichológusok és orvosok dolgoznak együtt, hogy segítsenek új életet kezdeni Magyarországon néhány, mélyszegénységből érkezett családnak. (A 24.hu riportja.)
Nagyszombat és a húsvéti vigília
Nagyszombaton az esti vigília szertartásával kezdetét veszi a Katolikus Egyház legnagyobb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és mindenkit meghív az örök életre.
2019. október: rendkívüli missziós hónap
Ferenc pápa kezdeményezésére az Egyház 2019. októberében rendkívüli missziós hónapot tart. Ennek témája: Megkereszteltek és küldetésre rendeltek: Krisztus Egyháza misszióban a világban. A magyar püspöki konferencia is tájékoztatást kapott Ferenc pápa kezdeményezéséről, így a magyarországi egyházmegyék – bekapcsolódva az Egyház missziós elkötelezettségének megújításába – a Szentszéktől kapott iránymutatás és javaslatok alapján meg tudják kezdeni a missziós hónapra vonatkozó előkészületeket.
MÉCS Napok az Eucharisztiáról
A programot vezeti: Mészáros Domonkos OP
Helyszín: Budatétényi verbita Názáret Missziósház Szent Arnold Lelkigyakorlatos Háza, 1223 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 3-5. Részletek:
