Az Egyháznak is küzdenie kell a maffia ellen – Messina Denaro maffiavezér letartóztatásáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 27. péntek

Nagy örömet okozott Olaszországban a hírhedt maffiavezér, Matteo Messina Denaro letartóztatása, ugyanakkor számos kérdést is felvet. Hogyan tudott harminc éven át elrejtőzni a hatóságok elől Denaro? A Mazara del Valló-i egyházmegye püspöke szerint az egész társadalomnak küzdenie kell a maffia ellen, amelyet a félelem és a cinkosság sűrű hálója véd.

A jelkívánásról

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 18. hétfő

Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.”  (Mk 8,11–13)
A hitetlenség és a bizalmatlanság végül mindig hiszékenységhez és tagadáshoz vezet, amelyen keresztül önző énünk kapaszkodót talál, hogy igazolja önmagát.
"Uram én hiszek, segíts az én hitetlenségemen!" Ámen.   (S)

Ez hiányzott még: milliárd dolláros katonai kiadás - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. augusztus 13. csütörtök

Az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszert a Magyar Honvédség – a mintegy egymilliárd dolláros beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot Benkő Tibor honvédelmi miniszter és David Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete írta alá szerdán Budapesten, közölte az MTI.

Ferenc pápa: Öröm nélkül nem lehet felszabadító örömhírt továbbadni!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 26. csütörtök

Január 25-én a Szentatya immár a harmadik katekézisét tartotta az „evangelizáció szenvedélyéről”. Jézusról mint az örömhírhirdetés mesteréről elmélkedett, és felsorolta az örömhír lényegi elemeit: ez egy örömmel továbbadandó, felszabadító, megvilágosító, meggyógyító, főleg a szegényeknek szóló üzenet. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Földi és mennyei javak

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 17. vasárnap

"Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.. De jaj, nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat." (Lk 6,17.20–26)
Isten a földi javakat mindenki javára rendelte. Ha mi ezzel vissza is élünk, Ő végül mindig rendezi a számlát. Jaj azoknak, akiknek iazért ad meg Úr itt a földön mindent, mert megátalkodottságuk miatt a mennyek országában már semmi sem várhat rájuk!
Istenünk, add, hogy a földi javakkal olyan nagylelkű szeretettel éljünk, hogy az a Te dicsőségedre és az emberek javára váljon! Ámen.   (S)

Pedagógus fizetés és megbecsültség - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. augusztus 12. szerda

Egy felmérés szerint hazánk az országok között az utolsó előtti helyet foglalja el a pedagógus fizetések tekintetében. A pedagógusok hazai megbecsültségének mértékét (hiányát) mutatja, hogy az általános iskolai tanár az 537. legmegbecsültebb szakma (25 hellyel a segédmunkás előtt), a középiskolai tanár a 495. legmegbecsültebb szakma (közvetlenül eggyel a recepciós előtt), a főiskolai tanár a 427. legmegbecsültebb szakma (négy hellyel lemaradva a csomagoló mögött).

A Biblia szövegét igazolja vissza a legjelentősebb moábi nyelvemlék

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 24. kedd

A Mésa nevet viselő legendás sztélé egy bazaltból kifaragott kőlap, amely a történészek és nyelvészek számára a leggazdagabb forrást jelenti a moábi nyelv kutatásához. Bár a leletet már 1868-ban megtalálták, a kutatók csak most tudták megerősíteni, hogy a feliraton kifejezett utalás szerepel Dávid királyra. A szöveg nagyjából összhangban van a Királyok második könyve 3. fejezetével...

Jézus segít

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 16. szombat

"Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. "  (Mk 8,1–10)
Jézus együttérző szeretettében mindig segíteni akar, s ha kell, csodát is tesz a vele lévő emberekért.
Drága Jézus, járj velünk az úton és Szentlelkeddel újítsd meg a Föld színét! Ámen.   (S)

Amazonasi népirtás

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. január 24. kedd

Brazília új elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva azzal vádolta meg Jair Bolsonaro szélsőjobboldali kormányát, hogy népirtást követett el az amazóniai őslakos nép, a janomamik ellen, írja a Guardian. „Amit Roraimában láttam, több mint humanitárius válság, az népirtás. Egy előre megfontolt bűntény a janomamik ellen, amelyet egy olyan kormány követett el, amely érzéketlen a brazil nép szenvedése iránt” – írta Lula a Twitteren, egy nappal azután, hogy meglátogatott egy túlzsúfolt janomami betegek számára fenntartott klinikát Roraima fővárosában, Boa Vistában.

Minden üzlet? Elárverezik Gandhi szemüvegét - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. augusztus 11. kedd

Az egyszerű életet hirdető és élő Mahatma Gandhiról köztudott volt, hogy szemüvegeit elajándékozta, ha már nem kellettek neki. Az egykori ingyenes ajándékot most elárverezik, akár több mint 15 ezer fontért (5,7 millió forint) is elkelhet. Andrew Stowe, a cég vezetője szerint ez az eddigi legfontosabb tétel az aukciósház történetében...

Találkozás Jézussal

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. február 15. péntek

"Mindent jól cselekedett: a siketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet." (Mk 7,31-37)
A Jézus Krisztussal való találkozás gyógyulás a testnek és léleknek - akkor hogyan lehetséges, hogy mégis keresztre feszítjük őt?
Segíts Uram, hogy arra figyeljek, amitte akarsz, hogy lássak és halljak! A Te gondolataidat gondoljam, a Te szavaidat szóljam, a Te cselekedeteidet cselekedjem, szívem és életem egészen el legyen rejtve Benned! Ámen.   (S)