Az ítélkezésről
"Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!" (Mt 11,16–19)
Ítélkezünk, hogy ne kelljen figyelnünk se az intő szóra, se a buzdításra...
Teremts bennem tiszta szívet Uram, az erős lelket újítsd meg bennem! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Megfigyelési botrány - a Pegazus-ügy titkosítva, röviden
Egy nemzetközi együttműködés eredményeként derült ki, hogy tíz ország – köztük Magyarország – kormányzata megvásárolta az NSO nevű izraeli cég Pegasus nevű kémprogramját, amellyel ellenőrzés nélkül megfigyelhettek bárkit. A Parlament Nemzetbiztonsági bizottság ülésén hétfőn leszavazták a ténymegállapító vizsgálatot, 2050-ig titkosítottak az elhangzottakat...
„Szaúd-Arábia turistákat akar, de keresztényekre nem számított”
– ezzel a címmel számolt be június közepén a New York Times arról, hogy egyre több evangéliumi keresztény turistacsoport érkezik az országba. Az amerikai lap szerint a konzervatív iszlám királyságban senki sem számolt a keresztényekkel, amikor 2019-ben megnyitották az ország határait a szabadidős turisták előtt.
Jézus tanúsága Jánosról
"Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál." (Mt 11,11–15)
Jánost a pusztában elrejtett, imádságos, Istennel egyesülő élete naggyá tette.
Drága Istenünk! Add meg nekünk az imádság szeretetét! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Meghívó
Kedves Mindenki!
Szeretettel hívunk mindenkit az idei Szeretet Földje Találkozóra, ami most szombaton, szeptember 25-n lesz Törökbálinton. Előtte, 23-án, csütörtökön 18 órakor nyílik az Alkotóközösségünk kiállítása a művelődési házban - ami szintén nagy ünnep nekünk, alkotóknak, és örülnénk, ha minél többen együtt ünnepelhetnénk - de a kiállítás szombaton is megtekinthető. Alábbiakban a két plakát, és a közbenjáró ima a Találkozó sikeréért:
Születés, házasság, halálozás - statisztika...
Az előzetes adatok szerint májusban 7014 gyermek született, és 9970-en haltak meg. 2022 májusához képest a születések száma 7,9, a halálozásoké 2,4, a házasságkötéseké pedig 25 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.
Ti, akik megfáradtatok
„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket!" (Mt 11,28–30)
Isten együttérző szeretete átjár, megnyugtat, erővel tölt el...
Ölelj át Uram, hogy életre keljünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Újra magyar sakkozó a legjobb tíz között - röviden
Befejeződött a norvégiai Stavangerben a sakkozók szupertornája, ahol Rapport Richárd a harmadik helyet érte el. (A tízfordulós versenyen a nyolcadik forduló után még az élen állt.) A sorrend a hagyományos pontszámítás szerint: 1. Carlsen és Firouzja 6,5 pont, 3 Rapport 6. A jelenlegi, napi frissítésű világranglistán Rapport a tizedik helyen áll...
Az Atya keres minket
"Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.” (Mt 18,12–14)
Még nem is tudtuk, hogy elvesztünk, amikor Isten már keresett minket.
Köszönöm Uram, hogy eljöttél értünk, megkerestél és megmentettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Tizenkét tonnányi lefoglalt csapdából építettek hegyet ugandai vadőrök

Az orvvadászat Afrika néhány vidékén még most is iparszerűen zajlik, ezt mutatja a lefoglalt csapdákból összehordott halom is, amelyet ugandai vadőrök púpoztak fel. A képen látható csapdahegy csupán 12 hónap termése...
Az Eucharisztikus Kongresszus előadásai videón
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjai, előadásainak youtube-felvételei (a linkek) Itt:
